Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.20.a/3)
1978-12-15
A párt vezető szerepének orenltéao nin o Io ón orban a végrohn.itán mono tő bon kövotoll n párt egysegének inogazllárditáruHu A központi akarat jobb éi’vényesitéae a végrehajtásban minden szinten a centralizmus erősítését igényli. A párthatározatoknak, a szocializmus építésének bonyolult körülményei között in, a kommunisták számára "szent és sérthetetlennek" kell lenni. A határozatok között, illetve azokon belül nem lobot válogatni: ez tetszik, ezt végrehajtom, ez nem, erről - legalábbis egyenlőre- elfelejtkezem. A kommunisták erejét mindig a cselekvésben is megnyilvánuló egység sokszorozta meg. Ennek vezérfonalát viszont a párt határozatai adják meg. A társudalombqn az állampolgári, a nmnkafogyolom. a vozotői fegyelem erősítése a párt fogjvelem szilárdítását küvotloi. A gazdaág bolyzoto feladataink szerint a gazdasági munka méginlcább a politikai munka középpontjába korült, mint eddig. Ez most teljesen érthető, az élet követelte következmény. Ugyanakkor ha a pártmozgalom kizárólag a gazdaság kérdéseivel foglalkozna nem oldaná meg egyetemes feladatait. Természetes, hogy a politikai munka minden más területén változatlanul sőt az eddigiekhez viszonyítva jobban kell dolgoznunk. Az ín természetes, hogy a gazdasággal csak gazdasági felfogás alapján som foglalkozni, i 'kevésbe fejleszteni nem lehet. Minden tevékenységünket a kommunisták nevelését, eszmei politikai. képzését, a szervezeti élet minden követelményét, a fölvilágosító, meggyőző munkát, az alopszorvezotok segítését, n tümogszorvozotok és mozgalmak pártirányitását, az állami élőt pártirányítását, a kulturális és sport-munkát, tohát öooztevékenysegünket még jobban színvonalasabban koll végeznünk. Még pedig úgy, hogy egészében is segítse gazdaságpolitikai tévékényaegünkét. Alapvető .föladatunk az emberrel valő sokoldalú törődés, gondoskodás , fejlesztése. A szocializmusnak mindig^is alapvető célja volt és marad az ember, a dolgozó, teremtő emberélet, éa munkakörülményeinek alópvotőon emberi inogvaltőztatáso. Ebből következik, hogy a szocializmus vezető erejének, a pártnak alaptevékenysége, tevékenységének fő módja az emberek között, velük együtt dolgozni. L z r n- 21 -j