Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.20.a/3)

1978-12-15

r Mindenekelőtt a pártszervezet felelősége, hogy ezek a célok igy megvalósuljanak és ha itt bármi hiba lesz, nálunk keressük a hibát és nekünk kell a megoldást serkenteni. Kedves ElvtársakI Bizonyos, hogya munka során sok nehézséggel találjuk szembe magun­kat. Mégis azt mondom, hogy a kerületi Partbizottságnnk elvárhat­ja tőlünk, hogy a magunk felkészültségével a népgazdaság helyze­tét megértsük, megértessük, saját gondjainkat őszintén feltárjuk és megoldásukat biztosítsuk. Az is elvárhatü, hogy pártszerveze­tünk minden körülmények között segitse elő a munkahelyi rendet és fegyelmet. Az RBM kommunistái nevében szeretném biztosítani a T,Pártbizott­ságot, hogy a jövő évi követelményeknek minden körülmények között eleget kivánunk tenni. Ehhez két dolgot kérünk: 1/ Sürgős segítséget abban, hogy a vállalatvezetés személyi kérdése mielőbb megoldódjék, 2/ Továbbra is azt az elvtársi segítséget, amelyet a Pártbizott­ság és a pártapparátustól eddigi munkánk során is megkaptunk. Kukol et.: Mitóa a KB dec.6.-i üléséről szóló közlemény napvilágot látott, azt hiszem minden vállalatnál, intézménynél, gazdasági egységnél komoly mérlegelést és elemzést folytatnak párt és gazdasági veze­tők. A célt,amivel most a legkomolyabban kell foglalkozni a nyi­latkozat igy foglalja össze: a fejlődésnek most olyan szakaszában vagyunk, amikor az anyagi termelésben és népünk életkörülményeinek, életszínvonalának javi­­tásábanelért eddigi vívmányaink megszilárdítása és a jövőbeni további fejlődés feltételeinek jó megalapozása a döntő feladat. Mivel az év végén vagyunk, az 1978. évi teljesítés és a jövő évi tervezés van munkánk középpontjában, de a KB ülés határozata meg­szabja a jövő időszak legfontosabb tennivalóit. Engedjék meg, hogy néhány mondatban összefoglaljam 1978, évi vár­ható eredményeinket és nehézségeinket az Erőkarnál: Az 1978. évi tervmutatóinkat kismértékű túlteljesítéssel fogjuk megvalósítani. Az árbevétel: 745 MFt tervvel szemben 750 MPt-ra, A társ.term. érték 384 MFt tervvel szemben 387 MFt-ra A termelékeny­ség 185 eFt/fő tervvel szemben 187 eFt/fő A hozzáadott érték 206 MFt tervvel szemben 208 MFtra várható- 5 -Q _ j

Next

/
Thumbnails
Contents