Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.20.a/3)
1978-12-15
Tapasztaljuk és mondjuk, hogy pártunk iránt bizalom van, mert politikája egyenes és töretlen. A KB dec.6.-i határozatában szigorú és kemény feladatokat jelölt meg. Mindezek ellenére az a véleményein, hogy ebben a határozatban nincs elfordulás, nincs kanyar a fő vonaltól. Itt nincs másra szó, mint a kongresszus irányvonalának végrehajtásárúi, a körülmények miatt nehezebb feltételekkel. Nem arról van szó tehát, hogy a fejlődésben egy megtorpanás van, arról viszont igen, hogy a jövőben ennek egy ésszerűbb útját szükséges járnunk. Szabó elvtárs álal elmondottakat felesleges lenne ismételgetni. Annyit azonban szóvá kell tenni, hogy a politikai irányvonal, a határozatok következetesebb végrehajtását akkor is el kellene várni és kezdeni, ha a külső Körülmények nem annyira kedvezőtlenek, amilyennek azok a valóságban. A határozat jogosságát tehát el kell ismerni, nem vitatkoznunk kell rajta, nem a nehézségeket kell ismételgetni, hanem az ország helyzetét kell megértenünk és megváltoztatásán dolgoznunk. Hozzászólásomban két kérdéssel szeretnék röviden foglalkozni. Az egyik az, hogy az a határozat mit vár el a Bőr- és Müanyagfeldolgozó vállalattól, a másik az, hogy mi lesz ebben a nem könnyű munkában pártszervezetünk feladata. Tulajdonképen nem két egymástól különböző hanem egyazon feladat két oldaláról van sssó. Ami a vállalati feladatot illeti: Röviden csak azt mondhatom, hogy ennek ellenére, hogy az 1978. évi vállalati terv főbb mutatóit -egy-két kivételtől eltekintveteljesitjük, nagyon sok megoldásra váró gond van a vállalatnál. Nem túlzók, ha azt állitom, szinte -nincs a határozatban olyan feladat, araly ne vonatkozna vállalatunkra. Legfeljebb az egyik feladat égetőbb a másiknál. A cél az, hogy a népgazdasági érdek szemelőtt tartásával az egész vállalati működést hatékonyabbá tegyük. A pártszervezet ennek három kiemelt területét látja: 1./ Az első a gazdaságos tőkés export fokozása. Annak ellenére, hogy az iparágban a jó devizakitermelők között tartanak bennünket számon, mitudjuk, hogy nagy ut van még előttünk. A volumen növelése érdekében tömegevei vállaltuk kis sorozatok gyártásét, amelyek gazdaságtalanok voltak. Ezzel a gyakorlattal a jövő évtől kezdve szakítani szüksége, ebben a vállalat gazdasági és politikai vezetése elkégzelese teljesen egységes. Az az elképzelésünk, hogy az ezévi tőkés exportot a jövő évben legalább megduplázuk, de úgy hogy abban jeletnősen úöjjön a korszerű jól eladaható termékek aránya. Magyarul ez azt jelenti, hogy javítani akarjuk a deviza kitermeési mutatónkat. Az az elképzelésünk, hogy ezt a feladatot a januári összevont beszámoló taggyűlésen a gazdasági vezetéssel egyeztetve pártmegbizatásként adjuk azoknak a kommunistáknak, akik az ügyért a legtöbbet tudnak tenni. I I- 2 -I -____________________________________________________________________________________________j