Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.20.a/3)

1974-09-05

azok iránt a kormányintézkedések iránt, mély széles tömegeket érintenek. Az is igaz, az emberek azt is megnézi’.: - nem tudom elítélni - "mit hoz személy szerint a konyhára" - a párthatá­rozat , ót nem érinti személy szerint, ott problémák mutatkoz rmok. A mi munkánkban ezekre kell figyelni. Ezeken a területe­ken probléma a határozat értelmezésével, a határozat végrehaj­tására hozott intézkedésekkel van. Ez meghaladja a mi felada­tunkat. Az anyag foglalkozik azzal, hogy sokkal differenciáltabban kell úgy a párt határozatait, mint bármilyen intézkedést levin­ni, figyelni az adott területen mutatkozó problémára. Két határozatot kiemelnék: az egyik; az 1972. novemberi hatá­rozat. Nem a munkásokat kellett meggyzőni a határozat helyes­ségéről, hanem a nem munkás területeken dolgozó pártszerveze­teknek volt nehezebb dolga. Ebből adódott, hogy a határozatokat csak ismertetik és nem is abban látom a problémát, hogy nem közérthetőék ezek a határozatok - itt vitatkoznék Szőke elvtárs­sal ebben a dologban - szerint igen is közérthetőelc, ezeket g-s tömegeknek irják. En nem ebben látom a problémát. A határoza­tot csalc ismertetik, nem szabják meg az adott területre a ten­nivalókat, gyenge ezeken a területeken az agitáclés munkánk. A párttagságot nem készítik fel a várható vitákra, nem szerelik fel kellő érdekkel párttagjainkat. Nem engedhető meg, ahol a 'munkásosztály van hatalmon a munkások nem kellően vesznek részt a vezetésben, A legrosszabb lakáskörülmények között a munkások voltak. Ma már a alkó'telepen nagyon sok munkás kap lakást. A közművelődésben a munkásgyermekek háttérbe kerültek, ugyan­akkor ez a munkásosztály az anyagi javak elsőszámú megteremtője. A^munkásosztály munkakedvét fokozni kell, ettől függ a nem mun kas dolgozók életszínvonalának emelése, fizetésének javítása stb, kulturális intézmény bővítése. Voltak olyan pártszervezeteink - nem munkás pártszervezete -, amelyek prágálták igazolni nálunk, hogy ezt a határozatot miért nem lehet úgy végrehajtani, ahogy lehetne. Vita volt, ki a mun­kás vajon, ugyanakkor a munkásnak nem akarták megadni a határo­zatban előirt százalékot. Ezek voltak a problémák, nem arra fór­­/-v ditott gondot a pártszervezet, hanem inkább elvileg próbálta azt igazolni, A másik határozat az oktatáspolitikai határozat; nem igen volt­­pedagógus, aki nem értett volna egyet ezzel a határozattal, amikor a határozat végrehajtását szolgáié intézkedések megjelentek - óraszám csökkentés, ezt nem vitatják - egyes intézkedéseit vi­tatják. A pedagógusok nagyon sokat tettek a munkásgyermekek ta­nulmányi színvonalának emelésére. Az igazság viszont az, hogy a bukások száma nagyon magas - általában a fizikai dolgozók gyermekeinél Egyes tantárgyaknál "kiugranak" a munkásgyerme­kek, nagyobb az elmaradás. Jó dolognak tartjuk azt az intézkedést, mely szorgalmazza az értelmes munkásfiatalok érettségi nélküli egyetemre bekerülését. Egyetértek az anyagban megadott feladatokkal, tanulság, hogy sokkal differenciáltabban kell levinni az egyes határozatokat, jobbban meg kell ismerni a pártszervezetnek a területet, fel kell készíteni agitációs érvekkel, A probléma, hogy nem készítjük 4 ■ 'I I, II III I I ;3 - i j

Next

/
Thumbnails
Contents