Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.20.a/3)
1974-12-12
< J- 5 -Jól tükrözi az anyag az irányított munka színvonalát. Kiolvasható az anyagból, hogy az elmúlt négy évben alapvető volt a párt felsőbb szervei határozatainak időbeni megtárgyalása, átvitele, az előkészítés és a döntés adaptálva a kerület sajátosságaira. Véleménye szerint azt, hogy az alapvető célkitűzések megvalósultak, határozattabban kellene az anyagban megfogalmazni. A pártszervezetek munkájának megítélésénél - véleménye szerint ki kéne domborítani, hogy a 4 évben fejlődés mutatkozik, hogy a pártszervezetek politikai fegyelme erősödött, A párthatározatok megítélésében, elfogadásában nem voltak szélsőséges vélemények, amelyekkel más kerületekben találkozni lehetett. Az elmúlt négy évben a beszámolás és értékelés összhangját sikerült megteremteni. A pártszervezetek szervezeti rendje az elmúlt négy évben erősödött. A munkatervek szerinti dolgozás általánossá vált. Egyetért azzal a felvetéssel^ hogy a nőpolitikái határozatot be kell venni az anyagba. Véleménye szerint is össztársadalmi üggyé vált az ifjúsággal való foglalkozás. Szerinte az anyagnak szólni kellene a felsőbb pártszervek megítéléséről. Az eredményekben nagyon nagy hatással jelentkezik az ottani tevékenység. Pártirányitás a tömegszervezetekben* nem ért egyet azzal, hogy a kér PB. nem megfelelően foglalkozott a tömegszervezetekkel. Példákat sorol fel ezzel kapcsolatban. /Tanácsválasztás stb./ Véleménye szerint a tömegszervezetek aktivitása nélkül ilyen eredményt nem lehetett volna elérni, A beszámoló 3o témát szerepeltet. A közbiztonságról szóló rész ilyen részletezése szerinte felesleges. Véleménye szerint utalni kel egy-két gondolattal a közbiztonság alakulásáról, számszerű adatokat, kiegészítéseket szóban kell a pártértekezlet elé terjeszteni. A művelődéspolitikai feladatokat szerinte nem kell újból felsorol, ni, mert az a pártszervezetek megkapták. A vállalatok egyenkénti értékelését szükebbre kellene fogni. A f azdaaágpolitikai anyagrésznél a kollektív szerződésről szóló megalapítás - véleménye szerint - megbontja az egységet, A gazd.pol. célkitűzések után jön a kollektív szerződés - utána megint a gaz^ daságpolitikai tervek. Ezt szerkezetileg másképp kellene összállitani. 6. oldal* "rendszeressé vált...." szerinte ezt a, bekezdést ki lehetne hagyni az anyagból. A propagandistákról szóló statisztikai részt is ki lehetne venni szerinte és a számszerű adatokban szerepeltetni, 14. old. Szocialista közgondokodáson belül a társadalmi munkáról szóló résznél irja az anyag, hogy a "centenárium évében a pártszervezetek programjaikban nagyon sok társadalmi munkaórát szerveztek." Szerinte itt nemcsak a pártszervezetek programjáról van szó, hanem széleskörű társadalmi összefogásról, 4o. oldal - tanácsválasztásról. Jobban ki lehetne domborítani, hogy sikerült elérni alapvető politikai célkitűzéseinket, A fejlődés bemutatása érdekében, szerinte a 69-es tanácsválasztás adatait is szerepeltetni kellene az anyagban. A 69-es választási adatokhoz viszonyítva jobban kiugorna a fejlődés. I £ J -----------------—.—I--------------------------.J" > —— 1 ^ -I . - . . . .. .. . . ..