Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.20.a/3)

1974-12-12

r i- 2 -összeállítás készül a kerületi PB., illetve PVB, által hozott legfontosabb határozatokról. Nincs megfogalmazva a beszámoló befejezése, amelyben ki kell mon­dán, hogy a kerületi pártélet négy éves tevékenységének eredménye­ként végrehajtásra kerültek a felsőbb pártszervek határozatai,el­várásai, a X, kongresszus határozatait időben végrehajtottuk, né­hányon tovább munkálkodunk. A kerületi párttagság kész arra, hogy a XI. kongresszus határozatait is ilyen lelkesedéssel fogja vég­rehajtani. Lantos et. elmondja, hogy a Pártvégrehajtó Bizottság vitája első­sorban az anyag szerkesztésére irányult. Vita volt, hogy az anyag az ideológiai vagy a gazdasági résszel kezdődjön. Ebben a kérdés­ben a PVB úgy döntött, hogy az előterjesztésnek megfelelően az ideológiai rész maradjon a beszámoló elején. Nincs szó az anyagban a nőpolitikái határozatról, végrehajtásáról, hatásáról. Erről szólni kell, mint a tömegpolitikai munka jelentős részéről. A beszámoló készítésének útmutatásában benne volt, hogy a X. kong­resszus határozatairól, annak végrehajtásáról, és nem elsősorban a közbeeső határozatok végrehajtásáról kell szólni. A beszámoló készítésének időszakában , - az azóta megjelent és megismert állás­­foglalásokról a VB-nek az a véleménye alakult ki, hogy az 1972 . novemberi határozatról, annak jelentőségéről, hatásáról a, pártélet­ben,- kiemelten kell szólni a beszámolóban. A varospolitikai részben több elvtárs kifogásolta a stílust, - vé­leményük szerint a közigazgatásról szóló rész túlzott helyet kapott az anyagban, - ez a rész tanács-iztt.A VB, ebben úgy foglalt állást, hogy a stílust javítani kell, a közigazgatási részt esetleg szüki­­tani lehet, de a várospolitika fontossága a kerület életében meg­kívánja az ilyen nagyságú foglalkozást is. Többen szóltak arról, hogy sűríteni kell az anyagot, hogy a lényeg jobban kiemelkedjen. Javasolták a VB, tagok, hogy a Munkásőrséggel foglalkozó rész a "párt belső élete" c. részből kerüljön át a tömegszervezeti rész­hez. Felmerült, hogy az úttörőmozgalomról is szólni kell az anyagban, vagy a tömegszervezeti részben, vagy a pedagógus pártszervezetek munkájánál. Ezt a VB. elfogadta. 79. old, ut.bek, KISZ-el foglalkozó résznél a szöveg módosult a "nem megfelelő kapcsolat" helyett úgy kerül a beszámolóba, hogy a kapcsolat javult, de még nem megfelelő. Vita volt a KISZ szervezettségével kapcsolatban. A KISZ-es elvtár­sak a számszerű csökkenés ellenére állítják, hogy a szervezettség javult. Ennek utána kell nézni. Felmerült a VB ülésen, hogy a beszámolóba úgy kerüljön be a megfo­galmazás, hogy az ifjúsággal való foglalkozás kerületünkben társa­dalmi üggyé vált. Ebben kéri a PB. állásfoglalását. Adatokkal bővül még az anyag arra vonatkozóan, hogy a fizikai dol­gozók gyermekei közül hányán járnak egyetemre, és hogy a munkás­gyermekek tanulmányi átlaga, hogyan viszonyul a nem munkás gyere­kek átlagához. ■J

Next

/
Thumbnails
Contents