Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.20.a/3)

1972-11-24

r n- 17 -den pártvezet "nek számolni kell, hogy most már isme­retes el"ttünk a KB. '11 'sfoglal ása 2 év rnunk.á.i ;ról, teh 't ennek tükr ében kell a maguk munkájáról a mérleget elk ■ sziteni. De úgy, ahogy a KB. erre felhívja a figyelmet. Ha igy nézzük a határozatit, akkor ez a beszámoló erősí­teni fogja azt a tényt, hogy ez nem gazdasági határozat, hanem a párt egész tevékenységét foglalja magéba. Szükségesnek tartom elvtársak, hogy a tej áremelésére még egyszer visszatérjek. A mari Népszabadságban négy miniszter­­elnök tett nyilatkozatot. A tej áremelés 14 milliárd forint­­te tál csökkenti ugyan az ártámogatást, de a költségvetés ezu­t n is jelentős mértékben, 1973.-ban csaknem 3 milliárd fo­rinttal támogatja a tejfogyasztást. Törekedni kell a tej gazdaságosabb előállítására. Itt szólnék arról, amit Dóra et. felvetett. A IX. kongresz­­szus alapgondolata volt, hogy a parasztság életszínvonalát növelni kell, hogy megközelítse és elérje a munkások é­­letaz.invor.ol ít. Most m'r ezt a kongresszusi határozatot végrehajtottuk. Nemcsak megközelítette, de el is érte - s"t néhány tizeddel meg is haladta a parasztság életszín­vonal növekedése a munkásokét. A Központi Bizottság nem akart munkás-paraszt kérdést csinálni a határozatból. A népi egység er ősitéséről van itt szó. A gyenge termelőszövetkezetben dolgozó parasztokat, vala­mint a rossz szinten álló munkásokat egyaránt segiteni kell, hogy életszínvonaluk emelkedj ék. Péter élvtársnő kérdezte, hogyan fog továbbgyüzüződni a tej árának emelked 'se. A határozat világosan leszögezi, hogy stabil árakra van szükség. Hogy ez hogyan fog jelentkezni a csokoládé, 's sütemérvek 'árában, erre nem tudok v laszt adni. Ilyen kérdéseket a v állal 'i '3 nem la 3 ck■: i - gengedni, így a valóságos helyzetértékelés elmarad, jósolgatusok­ká 1 semmire sem megyünk.­­~~~J

Next

/
Thumbnails
Contents