Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.20.a/3)
1972-11-24
r ~]- 15 -Ez a h tározat, a kongresszus óta eltelt időszakot veszi számiba. Ebben von a jelentősége is. A másik kérdés közgazdasági. Az agitáciobon mindig azzal kerülünk szembe, ha a termelést fokozzuk, hogyan lehet, hogy mégis többe kerülnek a termékek. Erre Dóra et. a tej áránál világos péld-át mondott. A szarvasmarhaférőhely ára nagyon megnovekedett, ez szerepel a tej árának emelésében, elsősorban, ppen a mezőgazdas'g példázza, miért emelkedi a termék te ára. Amikor nem gépesítettünk, nem használtunk Vegyszert, nem volt termelőszövet ezeti ozgalorn, akkor olcsób'an állították elő a búzát, árpát vagy kukoricát. De akkor kát. holdanként csak 8 mázsa búza termett. Ma igaz, hogy drágábban, de hektáranként 32 mázsa búza terem. Nagyobb beruh'z 'sokra van szükség, hogy ki tudjuk elégíteni a szükségletet, a megnövekedett igényeket.Azért, hogy dolgozó n-'pünk mindegyi’:ének jusson, lakásra, ruhára, ételre. Mindemellett az o megítélés jogos és reális, hogy népünk 'letszinvonala állandóan növekszik. Ezt el kell fogadni. Lényegében két két közgazdáé'gi áremelésre adtam meg a választ. Mostmár a pártszervezete ., aktivisták adjanak választ ezekre a 1: 'rdésékre 3zükebb körben. A Központi Bizottság álláspontján keresztül kell ráterelni a figyelmet mindazokra a kérdésekre, amelyek ebben a határozatban megj elentek. A Központi Bizottság ezzel a határozatával a pártszervezetek kérdéseire adott választ. A tagfelvételekkel kapcsolatban a pártszervezetek álláspontja jelentkezik a határozatban, amikor azt mondják, hogy túl gyorsan megy ma a tagfelvétel, kit is jelent az, ha valaki ma párttag. Csak egyetértést. Vállalja a mi munkánkat. Ebből senkinek sincs ma * ^ _ ~ J