Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.20.a/3)

1972-11-24

r n- 7 -Dolgozóink többsége lényegében egyetért a Központi Bi­zottság áll 'sfoglal'sával. Az érdeklődés központj ába a gazdasági épit"munka és a szociálpolitikai intézkedések ke­rültek. örültek az elvtársak annak, hogy a kiskeresetű­ek, sokgyermekes családok, nyugdíjasok helyzetét figyelem­be vették a határozatban. Megnyugtató, hogy a nyugdijak, családi pótlékok összegét megemelték. De a nyugdíjasok felvetették, hogy az 5o forintos nyugdíj­emelést azok is megkapják akiknek nagy nyugdijuk van. Jze­­^ rintük differenciálni kellett volnak, hogy kinek adható az 50 Ft.-os emelés. A legtöbbet vitatott téma a tej- és tejtermékek áremelése. Ezzel kapcsolatban nemtetszésüket nyilvánították ki. A magam .résziről úgy érzem, hogy azért vitatkoznak a határo­zat ezen r'szerel, mert nem ismerik a hat ározatot eléggé. Nem átfogóan, jelentőségét tekintve vizsgálták, csak az áremelkedésekre figyeltek fel. Az iletszinvonal növekedésénél sok probléma vetődött fel. Szerintük nagyok az egyenlőtlenségek. A határozat azon részének egyöntetűen örültek, ahol a béremelésekről van szó. Van bizonyos aggódás is, hogy ez a rendelkezés, hogyan fog végrehajtást nyerni éa olyan gondolatok is felmerültek, - mivel átlagbéremelésről van szó, hogyan fog ez általánosan érvényesülni. A munka sze­rinti elosztás a megfelelő kereseti arányok biztosítása érd ekében. A gazdasági építő munka helyzetében a gazdasági vezetés intenzivebben kell, hogy foglalkozzon a határozattal, a végrehajtás érdekében. Úgy érzem, ezen a területen az üzemünknek is van még tennivalója. Szélesíteni kell az árellenőrzést; Az ár­változásoknál szélesíteni kell a bejelentési kötelezett­séget. A gépkocsi adók felemelésével egyetértenek. Jón''hány embernek azonban az a véleménye, hogy nem a gépkocsi ...... —,-----------------—,— Il i ■ J

Next

/
Thumbnails
Contents