Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.20.a/3)

1968-11-14

r n •• 13 -- A Kerületi Pártbizottság hatáskörébe tartozó elv­­társak többsége a pártszervezeteknél vesz részt szervezett oktatásban­- A propagandisták összetétele megfelelően alakult,/ 180 propagandistából 45 fő ebben az évben kapcsoló­dott a munkába, felkészülésük elősegítése céljából a Kerületi Bizottság részükre 5 tómás előadássoro­zatot szervezett;- A marxizmus - leninizrnus esti egyetem harmadik év­folyama is beindult a kerületben, a három évfolya­mon 100 fő tanul, A tanulási készség és fegyelem mind a három évfolyamon tíiegfelolőnok mondható.- A marxizmus - leninizrnus esti középiskolán 145 fő­vel 10 osztály működik, A hallgatók kiválogatása ' többségében megfelelő volt, ,.~v A Párt oktat ás tömegtanfolyamai október 16-án in-y dúltak be, voltak szemináriumok,;ahol a megjelenés 100 fo-os, másutt 60-70 %-os volt#- A KISZ és Szakszervezeti oktatásra való felkészülés a pártoktatást követte, a bevontak létszáma az előző évhez hasonló# A Kerületi Bizottság'mellett működő szakcsoportok­ban 23 fő vesz részt* Segátségüvrf-g fokozott mér­tékben kívánjuk biztosítani a helyszíni bcgitést; ellenőrzést,- Kossuth ki;'.ló felkészültsége az oktatási évre jónak mondható, VB, állásfoglalása a jelentés ós__vita alapján, A mi oktatásunknak elméleti alapot kell adni a r~' napirenden lévő kérdések megértéséhez. Ismételt kérdések visszatérőéit, mint a nemzetközi, munkásmozgalom, gazdasági reform, stb® Egyszerű bizonyítékokat kell a propagandisták rendelkezésére beesújtani. A propagandista ne ragaszkodjék a régi módszerek­hez, ha más válik célszerűbbe.® Agitativan tanuljon a párttagság., Ezeket a kérdéseket a propagandistákkal meg kell táraá/aln-iT A középiskolás;könyvet és esetleges kihúzásokat kell javasolni. Látta: Kádár Ferenc j r/N ~ ^

Next

/
Thumbnails
Contents