Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.20.a/3)

1968-07-30

r n- 3 -c,/ A taggyűlés elnöke rendelje el a párttitkár titkos sza­vazással történő megválasztását. A szavazatszedő bizott­ság elnöke intézkedjen, ho^y az alapszervezethez tarto­zó, jelenlévő párttagok számának megfelelő mennyiségű szavazólapot készítsenek, ós azokon a párttitkárnak ja­vasoltak nevét tüntessék fel, d./ A szavazatszedő bizottság elnöke ismertesse a szavazás módját. A párttitkár titkos választása úgy történik, hogy a sza­vazólapon minden párttag annak a jelöltnek a nevét hagy­ja érintetlenül, akire szavaz, Ha a szavazólapon több név szerepel, húzza ki azoknak a nevét, akikre nem sza­vaz. Amennyiben mégsem huzna ki senkit szavazata akkor is érvényes, Ebben az esetben úgy kell tekinteni, hogy a lista elsc helyén szereplő jelöltre adta a szavazatát, és nem sza­vazott azokra, akik másodiknak, vagy harmadiknak kerül­tek fel a szavazólapra. Minden párttagnak joga van a szavazólapra - az ott fel­soroltakon túl -- uj jelölt nevét is beírni, de ebben az esetben a többiek nevét ki kell huzni. Ha valamilyen ok miatt nem lehet megállapítani, hogy ki­re szavazott, szavazata érvénytelen. Ha a titkár-jelöltekre egyforma számú szavazat esik, a szavazást meg kell ismételni. Ezek ismertetése után osszák ki a szavazólapot és foly­tassák le a titkos szavazást. 6./ A szavazatok megszámlálása után a jelölő bizottság tegyen javaslatot a vezetőségi tagbk személyére és indokolja jelö­lésüket. a./ A taggyűlés elnöke egyenként bocsássa vitára, majd sza­vazásra a jelölő Dizottság javaslatait. Aki. a. nyilt sza­vazatoknak több mint felét megkapta, azt a szavazásra bocsájtás sorrendjében irják fel a szavazólapra, b./ A taggyűlés elnöke ismertesse, hogy a párttagoknak joga van további személyeket vezetőségi tagnak javasolni. A párttagok által pótlólag javasoltakat, akik a vita u­­tan a nyilt szavazatok több mint felét megkapták, a javaslat sorrendjében - a szavazólapra már felírtak után - vegyék fel a szavazólapra. c./ A taggyűlés elnöke rendelje el a vezetőségi tagok tit­kos szavazással történő megválasztását, a sznvazntsze­­dő bizottság elnöke intézkedjen, hogy az alapszervezet­hez tartozó jelenlévő párttagok számának megfelelő mennyiségű szavazólapot készítsenek, s azokon a veze1-" ■ ségi tagoknak javasoltak nevét a szavazólapon érvé­nyesített sorrendben tüntessék fel, J / ( _ = === — — j .. , ! . , -— , — — » - - ’

Next

/
Thumbnails
Contents