Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.20.a/3)

1966-10-01

I r i 8 -2-- Rendszeressé tettük a tömegszervezetekben dolgozó kommunisták tá­jékoztatását az,itt végzett társadalmi munkát egyenrangú pártmun­kának tekintjük. _ Az ifjúságot a szocializmus vállalására igyekeztünk nevelni.- A községpolitika a párfcmozgalni tevékenységünkben a fontosságának megfelelő helyet foglal el stb. A négy év rrunkájárói a kerületi pártmozgalom helyzetéről az alábbi­akban számolunk be; I# I A pártbizottság, a pártszervezetek id.-i és pol-i. tevékenységéről. A párti.ozgalora e területét tekintve úgy látjuk, hogy a Pártbizottság a pártszervezetek négy éves munkája alapján eredményesen egészítette ki a Központi Bizottság, illetve a Budapesti Pártbizottság tevékeny'”' ségét. A felsőbb szerveink határozatai feldolgozására és megvaló­sítására való törekvés jellemezte pártszervezeteink munkáját, ezzel hozzájárultunk ahhoz, hogy a párttagság politikai érettsége, poli­tizáló készsége a kerületünkben is növekedjen. Pártbizottságunk - a párt VIII. Kongresszusa útmutatásainak megfe­lelően - végig fontos feladatának tekintette az eszmei-, ideológiai tevékenységet; erősíteni a párt vezető szerepét, a kommunisták esz­mei-, politikai és cselekvési egységét, biztosítani a párthatóroza­­| tokban rögzített politikai elgondolások érvényesülését. Megítélésünk 1 cX szerint politikai-ideológiai munkánk eredményesen szolgálta szocializ­mus építését.kerületünkben, jelentős eszköz volt dolgozóink tudatána formálásában. Társadalmi-, gazdasági viszonyaink szocialistává ala­­j kulása és a szocializmus teljes felépítésének ideológiai-,politikai problémáinak megértetésében jelentősen léptünk előre, | Kerületünkben is a munkás osztály, a szövetkezeti parasztság, az l értelmiség döntő, politikailag aktiv része, cselekvőén támogatja és a mindennapi munkájával aktivan részt vesz a szocializmus teljes fel- I építése anyagi és tudati feladatainak megoldásában, E feladatok vég-I zése közben számolnunk kellett azzal, hogy párttagságunk tisztán­látását számos tényező zavarta ós ma is zavarja, 03 hogy ideológiai I politikai megfontoltság helyett a hangulati elemek mind nagyobb tért nyernek a párttagság állásfoglalásaiban, I 4 4 " “.... " j l_D ______________—— ....

Next

/
Thumbnails
Contents