Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.20.a/3)

1966-12-22

Scheffer Lajos et: fel ez a bér, ha a jelenléti óra létszámát a vállalat betartja. Ezek az ellentmondások nem minden esetben ösztönzik a vállala­tot, hogy létszám megtakarítással dolgozzon. 1967-es évben ne­künk erre nagy gondot kell fordítani. Az 1967-es tervre vonatkozóan sok biztató eredménnyel és biztató hirral nem tud szolgálni, mert még a mai napig nem ismerik az 1967-éves tervet. Azért problémás ez az esztendő, mert a válla­latunknál még egy uj munkáltatás! rendszert is be kell vezetni, ami még véglegesem ma sincs eldöntve, hogy hogyan fog kinézni. Ennek bevezetése előre láthatólag nagyon sok ember mozgósításával és a pártszervezetek mozgósításával jár. Azonban nem jelenti, azt, hogy a mi vállalatunk és a pártszervezetünk nem készült fel ebben a kérdésben. Pl: a műszaki-szervezési kérdéseket előkészí­tettük arra várva, hogy ha rendelkezések jönnek akkor azokat végre tudjuk hajtani. Az uj gazdasági mechaaiz bevezetésével, annak megértetésével kap­­^ csolatban elmondja, hogy ebben a legtöbbet a pártszervezetek tettek, mert a lényeget a párttagsággal, a dolgozókkal ismertet­ték. Lantos elvtárs felvetéseivel egyetért. Mószáros elvtárs: /Vegyszer PB.titkára/ Elmondja, hogy az 1966 évi terv teljesítése elég komoly prob­léma elé állította a vállalat gazdasági és mozgalmi szerveit egyaránt. Ennek ellenére a terveket;, illetve a mutatókat telje­sítették az anyagráforditás kivételével. A nyereség terv is po­­zitiva* alakult, előre láthatólag 2o nap nyereségrészesedést fogunk dolgozóinknak fizetni. Elmondja, hogy az 1967- évi terv még fokozottabb feladatokat ró a v-állalatra közel 25 %-os fejlesztést kaptunk ós ez mintegy loo millió forint fejlődést fog a vállalatnál 1967 évre jelenteni. Eddig a vállalat két mutatót kapott, tervet nem. Ez a két mutató:- Tonnatervben van megszabva a teljesítés,- egy dolgozóra az évi átlagkeresetet kaptuk meg. Foglalkozik az átlagbér kihatásának negativ problémáival. Elmondja, hogy létszámot nem bontottakez azt jelenti, hogy sok dolgozót foglalkoztathatunk. Ezen a téren azonban vita van. A gazdasági mechanizmus bevezetését illetően elmondja, hogy a válla­lat már egy 3or intézkedést tett a mechanizmus bevezetésére. A Vállalaton belül kialakítottak egy mechanizmus bizottságot a mozgalmi vezetőkkel együtt. Elkészítették ezzel kapcsolatban- az in­tézkedési tervet, ez lebontva is jelentkezik az egyes kirendelt­ségeknél, ami véleménye szerint biztosítsa a legszélesebb .körű bevonását a középvezetésnek is. Továbbiakban a pártszervezet feladatáról beszél a jövőt ille­tően:- Területi elv területén az uj mechanizmusban megnövekszik a pártszervezet feladata.- Szervezeti felépítés kérdésében.- Néhány területen minőségi személyi cserék eszközlésében. r n- 5 --

Next

/
Thumbnails
Contents