Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.20.a/3)

1964-03-24

r " i M y « Lantos Zoltán elvtárs; NSZK-n és Anglián keresztül, hogy De Gaulle vezető helyet foglaljon el Európában és az ő nagyhatalmi törekvésének gá­tat próbál és gátat is szab* Ezért most De Gaulle más vona­lon próbálja az ő nagyhatalmi álláspontját erősíteni. Ismeretes, hogy Franciaország és Kína nem fogadta el a nagy­hatalmak közül a Moszkvai Atomcsendegyezményt éppen azért, mert mindkét állam a saját atomütő erő megteremtésére tö­rekszik. Kina elismerésével lényegében nem Kina felé tett egy lépést, hanem ezzel akart borsot törni az amerikai im­perialisták orra alá. Ehhez azért hozzá kell tenni, hogy ez a lépés azért pozitív lépés, mert Kinát mint szocialista országot kiemelte az elzárkózásból. Tehát a nagyhatalmak egyike teljes diplomáciai kapcsolatot létesített vele. Ezt a vona­lat megtörte, de Franciaország saját érdekében. Ilyen érte­lemben természetes, hogy a kínaiak ezen kapva-kaptak, mert ezzel kicsit ők is vlszont-fricskát akartak adni a Szovjet­uniónak is. Amellett, hogy Szovjetunió kifejezte elismeré­sét, hogy helyesli Kina elismerését. Minthogy az BNSZ-ben mindig felszólal, hogy Kínát vissza kell helyezni jogaiba. Réti elvtárs kérdése van még, hogy a nyilt vita helyes-e, vagy helytelen. Azt hiszem, a Központi Bizottság állásfogla­lása világos. A kínaiak úgy értékelik ezt a helyzetet, hogy a kommunista pártok visszariadnak a nyilt vitáktól. Fel akar­ják ezt használni - a nyilt vita szüneteltetését - arra, hogy a saját álláspontjaikat a legszélesebb körben terjesz­­szék a kommunista pártok soraiban és ezzel szakadást idézze­­^ nek elő a kommunista pártok között és a kommunista pártokon belül is. A kínaiak igy Ítélik meg a helyzetet. Világos, hogy akkor a pártunk állásfoglalása nem lehet más. A továb­­^ bi halasztás már veszélyeztetné a helyzetünket. Lényegében most már politikai harcra terelődött át a hangsúly. Nem ideológiai vita van most soron, hanem ahogy a K.B. lefekteti, ez politikai harc. Nem rajtunk múlott, hogy Így változott a helyzet, viszont ha továbbra is tartanánk azt az álláspontot, hogy nem válaszolunk, akkor ártana a kommunista mozgalomnak. Ezért a K.B. úgy döntött, hogy most már nyíltan kell vála­szolni. A továbbiakban, hogyha a Kinai K.P. vezetői - nem hiszem, hogy erre sor kerül - letérnek erről és újból belső ügynek kezelnék, akkor mi is úgy fogjuk kezelni az ügyet. De isme­rem a kínaiak álláspontját. Ok már ott tartanak, hogyha a Szovjetunióban összesen 2.000 vitacikk jelent meg, akkor ők is ennyiszer fognak válaszolni. Világos, hogy ők nyíltan akarják és a pártok bomlasztására törekednek. Politikai harc útjára léptek, ezért nyilt vitát kell folytatni mindaddig, araig ők vissza nem lépnek erről az útról, . / • 8 J

Next

/
Thumbnails
Contents