Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.20.a/3)

1963-10-02

r n- 4 - 4 r sitása érdekében általában általában havonként, egyes esetekben azon­ban ezen belül is brigád- és munkacsapat gyűléseket szerveztek, ahol az anyagi ' érdekeltség lehetőségeinek feltárásával igyekeztek mozgó­sítani a tsz. tagságot az időszerű munkák elvégzésére. A központi irányítás alatt álló üzemágakban ugyanakkor a gépi erő és az élő munka­erő észszerű megszervezésével és mozgósításával tudtak biztosítani y munkák folyamatos elvégzését .Az egyes kanpárűj ill. napi fladatok meg­szervezése egyre tudatosabban történik, ami a szakvezetés és a párt­­szervezet orődödését mutatja. II. Az 1965-as gazdasági év eredményeinek várható alakulása. Az őszi ós tavaszi kalászosok termóseredménye gyengén alakult, - a késői és rossz őszi szántás-vetés, valamint a hosszú kemény tél miatt is. A kukorica, lucerna terméshozama kedvezően alakult. A zöldség­termeléshez tavasszal kellett az összes melegágyat kiásni, a szerves­­trágyát kihordani. A burgonyának és paradicsomnak, mint főterménynek ^ a tervezett termésátlagát előreláthatóan túlteljesítik. Alapvető hiáu nyosság, hogy megfelelő minőségű, korai paradicsompalántát csak minim lis mennyiségben tudott a tsz. előállítani és ezt a helyzetet a nyár közepén bekövetkezett kánikula még csak súlyosbította azzal, hogy a paradicsontermés nagy része napégást. szenvedett- és ipari feldolgo­zásra is csak részben lett alkalmas. Az augusztus esős időjárás szin­tén csökkentette a mihőséget. Az egyéb vegyes zöldségfélék termelésé­nél váltakozó eredmények voltak. Több növényféleség kiültetése későn történt meg, s a növényápolás elvégzése is vontatottan haladt egyes brigádokban /II.kert/. Mind a kiültetésnél, mind a növényápolásban az egyes /kertészeti/ és az ötös /szárazkerti/ brigád végig élenjárt. A zöldségtermelés eredményeit nagymértékben segítették elő a meglévő és az újonnan elkészített Öntözőberendezések, amelyekkel biztosítani tudták a kertészeti brigádok, hogy az öntözött területeken a szárazság ne okozzon nagyobb károkat. Hiányosság volt, hogy zöldségtermelő bri­gádjaik nem minden esetben alkalmazták a nagyüzemi módszereket, arai­­egyes növényék esetében igen komoly munkáé rőt öbble tét igényelt./Illa /“\ kert/ A kertészeti termelés kedvező és kedvezőtlen tényezőinek összesített /-v hatása eredményeképpen a tervezett évi 7.979/n forint árbevétellel szemben 4.047/m forint árbevételt értek el augusztus 51-ig, ami 51 %­­os tervteljesitésnek felel meg, az 1962. év azonos időszakában elért 38 %-os tervteljesitéssel szénben. E globális tervteljesitési arány­­számon belül az egyes brigádok ill. telepek ere iraénye különböző. A legjobb tervteljesitést az I, és V.sz. kertészeti brigád, • valamint a II.dísznövénytelep és a dinnyeternolő munkacsapat érte el. Megfelelő a tervteljesitése még a III. sz. kertészeti brigádnak és az I.sz. disz­­növénytermelő telepnek. Igen nagy a lemaradás a tervteljesitést tekint­ve a II.sz. kertészetben, de különösen a IV.sz. kertészetben. A tervtoljesités arányának megfelelően a külön elszámolás módszerének alkalmazásával az V.sz. Li munkacsapatainak többségét az eddigi árbevétel a/apján elszámolták és az eddig teljesített munka­­egységekre 4o forint körüli eredményt értek el. A julius h_.vi munka­egységekre fizetett előleget 2o forintról 25 forintra emelték fel az I-es, a III.-as kertészeti és a központi brigádoknál, A II. és IV.sz. kertészetben a lemaradás oka - miután a termelési feltételek a többié k­.A726. /G­­. j

Next

/
Thumbnails
Contents