Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.20.a/3)

1963-11-01

r - "í Méhes Lajos elvtárs: mi elsősorban az állami kapcsolatok erősítésére, a gazdasági, kulturális kapcsolatok, vagy társadalmi szervek közötti kapcso­latok erősítésére törekszünk.’ De ez nem jelenti azt, hogy a párt­közi kapcsolatok is létrejönnek egyelőre a MSZMP és a Jugoszláv Párt között. Nyilvánvaló, hogy abban az alapvető kérdésben tovább­ra is vita van, ami a programot illeti, ük azt a revizionista programot, amit p-4 esztendővel ezelőtt a kongresszusukon el­fogadtak, még sehol vissza nem vonták* Igaz viszont az, hogy egy sor gyakorlati kérdésben ma már tulmentek azon a programon, és a gyakorlatban revidiálták a programnak bizonyos tételeit. Neveze­tesen amikor arról van sző, hogy akarják erősíteni a párt vezető szerepét az élet különböző területén. Vagy amikor arról van szó, hogy a tervező embereket akarják erősíteni. Csak egy példát; náluk korábban minden vállalatnak ilyen külkereske'delmi lehető­ségei voltak. Most ujbél államosították, 'hogy a külkereskedelem állami vonalon folyik, ami nagyon lényeges része a szocialista tervgazdálkodásnak. Ilyen változásokon ment keresztül az a maga­tartásuk a gyakorlatban, amely á Szovjetunióval és a Szovjetunió politikájához való viszonyban létrejött. A mi véleményünk, a Központi Bizottság véleménye szerint, el fog jönni az az idő, ami­kor "ezt az ellentmondást, a revizionista program és a helyes gyakorlat között fel kell számolni. Hogy ez az idő mikor fog be­következni, - a soronkövetkező kongresszusukon, amely a jövő évben lesz,, vagy sem, - azt mi nem tudjuk, de hagy a gyakorlat ilyen irányban fejleszti és abból fakad számunkra az a kötelesség is, hogy azt a progresszív vonalat erősíteni, tehát a szélesebb kapcsolatokat felvenni és erősíteni. Például Kádár elvtárs tájé­koztatójának egyik fő vonása az volt, hogy a mi mezőgazdaságunk szocialista átszervezéséről nagyon részletes felvilágosítást, tájékoztatást adjon 'a részükre. Ez Hem volt véletlen, hogy erre helyezte a fő hangsúlyt és ők már érdeklődést ‘is tanúsítottak az iránt, hogy hogya ment nálunk. De amig ez a programúk nyilvános­ságon varn, addig egyelőre a pártközi kapcsolatokat nőm fordzi­-Y rozzuk. A dolog lényege elsősorban itt a két szomszédos szocia­lista berendezkedésű ország kapcsole tainak az erősítése. Uv ‘ ’ Az NSZK-val folytatott tátgyalásrol; ' Nagyon hosszú idő óta folyik egy hivatalos tárgyalás kér eske dal mi kapcsolatok felvételére az NSZK kormányával. Állami vonalon bi­zonyos kapcsolatok felvétele* Mi is akarjuk az üzletet velük, ők is velünk. Ez egy lerendezett kérdés. Egyetlen probléma van, po~ ' litikai meggondolásból, ők ki akarják terjeszteni ezt a megegyezést Nyugat-Berlinre is, mi pedig azt mondjuk, hogy Ny ugat-Berlinre nem. Az ő megfogalmazásuk, hogy nyugatnémet márka kisx övezetékel kötünk szerződést. Vitatkozunk rajta. Ezt már a lengyel elvtársak, igy hagyták jóvá és 'igy állították fel a kereskedelmi kapcsola­tukat a románok is. Vitatkozunk rajta, aztán majd meglátjuk, hogy mit lehet ebből hasznot huzni ós ahogy ez abban az időben a leghelyesebb döntés lesz, úgy fog a KB dönteni. A következő; a Vatikánnal való tárgyalások. Erről is valószínű kaptak tájékoztatást, hogy itt még a korábbi pápa, XXIII. János pápa 'idejében ment egy érintkezés felvétele. Most az uj pápa, VI, Pál pápa is felvette ezt a kapcsolatot és most a mi elvtársaink voltak Rómában.^Prenner elvtársók. Egy ilyen korrekt légkörben folyt a tárgyalás. Ok mondták a magukét, mi a magunkét. Van valamilyen dologban közeledés. Például; nagyon lényeges, . / -ÁZ­­J

Next

/
Thumbnails
Contents