Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.20.a/3)
1962-07-13
r . i Varga Páter elvtárs: Természetesen azt is el kell itt mondani, hogy egy-két anyag lehetett volna jobb is, ami a Pártbizottság, vagy a Végrehajtó Bizottság, előtt szerepelt. Itt gondolunk^talán az első jelentésre, arai a V.B*. előtt volt a művelődéspolitikával kapcsolatban. De általában megfelelő színvonalúnak találta a V.B., a Pártbizottság is a beszámolókat és a felsőbb szerveink, - a Budapesti Pártbizottság, Központi Bizottság, - is. Egy néhányat ellenőriztek, s akkor ilyen irányú észrevételüknek adtak kifejezést. Hasznos volt elvtársak, amiről a Szigeti elvtársnő is beszélt, - hogy a Pártbizottság a munkaterv időszaka alatt feldolgozta az első. félévben a XXII. kongresszus anyagát, amelyen fontos tartalmi kérdéseket vitattunk meg, mindenekelőtt: a kommunizmus épitósének programja, a szocializmus alapjainak lerakásával kapcsolatos feladataink, a nemzetközi kérdésekkel kapcsolatos elvi és politikai kérdések. Nem utolsó sorban itt sikerült - úgy érezzük - a Pártbizott'“v ság előtt is véglegesen tisztázni, hogy a személyi kultusz és annak káros következményei miért ártottak, miért kell ezt következetesen felszámolni. Úgy hisszük, ezek a viták - konferenciák - ilyen értelemben hozzájárultak ahhoz, hogy az elvi-politikai Egységet itt a kerületben is megszilárdítsuk és a Pártbizottság világnézete, állásfoglalása, még egységesebb, még tisztább, világosabb legyen. A Pártbizottság és a Végrehajtó Bizottság elvi politikai irányitó munkája alapján sikerült erősíteni, javitani az 1961. végén újjáválasztott pártszervezeteink tevékenységét. Ha nem is minden párttaggal, de a .vezetéssel majdnem mindenütt sikerült az előbb felsorolt fontos elvi politikai kérdéseket megértetni. A párt, vezetősógválasz tás, úgy érezzük, hogy eredményes volt. Ez abból is tükröződik, hogy olyan elvtársak kerültek .a pártvezetősógekben, - vagy titkároknak, - akik ismerik a párt politikáját, megfelelő élettapasztalattal, tömegkapcsolattal rendelkeznek. Elvi-politikai kérdésekben álte lást tudnak foglalni. Magyarázni tudják azt és harcolni tudnak a párt politikájáért, valamint a magatartásuk is ilyen irányban hat. így többek között javult a munka az 1-es körzetben, a Sportszerárugyárban, Növényolajgyárban, Tanácsnál, néhány pedagógus pártszervezetnél és másutt. Ugyanakkor azt is jelenteni kell a Pártbizottságnak, hogy még minden alapszervezetünkben nincs teljes rend. Pontos elvi-politikai kérdésekben se jutnak sokszor megfelelően dűlőre, vagy nem tudják az elvi-politikai egységet kialakítani. így például: a 6-os körzetet említeném meg, ahol két ilyen csoport harcol. Az egyik a vertesben, a másik a vezetésen kivül ós gyenge ott a pártvezetőség és a pártszervezet titkára is. Ott próbáltunk mi változtatni, de nem fogadta el a tagság. A tagság döntő többsége újjáválasztotta a régi vezetést. Még nem érett meg erre a feladat ós mi se fordítottunk nagyobb gondot arra,, hogy ott változást eszközöljünk. Vagy komoly problémáink vannak napjainkban még mindig a Bőrkonfekció pártszervezetében, ahol gyenge a vezetés, irányítás. Még az uj vezetés nem talált magára megfelelően az ujjáválasztás óta. Itt is többet kell segítenünk. Az utóbbi időben vannak pozitív jelenségek.is, de még mindig nem lehetünk megelégedve a munkával. Ott is ilyen klikkel ós csoportok . / •A A " ________________________________________