Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.20.a/3)
1962-07-13
r~ “i j -»> Szigeti Imréné elvtársnő: a határozatot ós elméleti konferencia keretében tárgyalta meg a Pártbizottság tagjaival. Ezek a konferenciák véleményünk szerint hasznosak voltak, mert segítséget adtak ahhoz, hogy a különböző problémás, illetve vitatott kérdések egységesen tisztázva legyenek ós ez segítséget adott ahhoz, hogy a Pártbizottság tagjai kinn, a napi munkájukban is egységes állást tudjanak foglalni e kérdésekkel kapcsolatban. A XXII. kongresszus határozatának feldolgozását hat konferencia keretére terveztük, ebből ötöt megtartottunk. Véleményünk szerint a konferenciák a következőképpen néztek ki: Az első anyag, - meg kell mondani, - egy kicsit vontatott volt. Ennek több oka volt. Egyrészt, hogy a Pártbizottság konferenciáján egyben vettek részt a Pártbizottság tagjai, tehát nagyon nagy létszámot ölelt fel ez a konferencia ós kevesebb lehetőséget adott a vitára. A másik, hogy elég nagy anyagot ölelt fel: a nemzetközi helyzetről szélé anyagot. Több kérdésben ismétlődő dolgok vetődtek fel és ezeket a gátló tényeket maga a konferenciavezetés sem tudta meg- '"'“í felelően megoldani. A többi konferenciák ezeket a hiányosságokat már nem tartalmazták. Nagyon hasznosak voltak és kül nősen az utolsó anyag sikerült jól, amihez nagymértékben hozzájárult, hogy bevezető előadást tartottak az elvtársak részére, ami megkönnyítette, alaposabbá tette a felkészülést. Ez megmutatkozott a konferencia vitájában is. Annak ellenére, hogy a határozat megtárgyalását pozitívnak .lehet értékelni, mégis meg kell mondani, hogy egy-két probléma .merült fel. Az egyik talán, ami a megjelenésnél mutatkozott. Az első konferencián a Pártbizottság tagjainak nagy része részt vett,. - különben ezekre a konferenciákra meghívtuk a szakcsoport vezető elvtársakat is - ós éppen a nagy létszámra való tekintettel, olyan javaslat hangzott el a Pártbizottság részéről, hogy két részre bontva tárgyaljuk a további anyagot. Ennek a kérésnek eleget téve, már a második konferenciát két részben, tartottuk. Azonban meg kell —... mondani, hogy a Pártbizottság tagjainak a létszáma ezeken t konferenciákon végig ilyen csökkenő tendenciát mutatott. A Pártbizottság tagjai tudják saját maguk, hogy ki nem vet''"' részt ezekel a konferenciádon. Sőt! Előfordult olyan is, hogy egy elvtárs munkájára való hivatkozással amikor elmaradt, még másik Pártbizottsági tagot is kivont a konferencián való részvételről. Amikor ilyen fontos anyagot tárgyalunk, akkor a Pártbizottság tagjainak szükséges, hasznos, fontos részt venni ós ilyenkor félre kell tennünk nekünk azokat a dolgokat, amik könnyebben nélkülözhetők ós részt kell ezen a vitán venni. A megjelenés mellett probléma merült fel a felkészülésnél. A Pártbizottság tagjainak egy része nagyon becsületesen, rendesen felkészült, azonban ez nem minden elvtársnál volt tapasztalható. Éppen' ezért a viták néha leszűkültek a megjelenteknek 50 /-ára, vagy kisebb mértékben kapcsolódtak be a nem eléggé felkészült elvtársak. Ezekre annál inkább is szükséges felhívni a figyelmet, mert a MSZMP VIII. kongreszszus határozatát is fel kell dolgoznunk ós tekintettel arra, hogy a kerület vezető testületének igen fontos a munkájához ennek a feldolgozása, úgy gondoljuk, hogy helyes lesz, hogyha ezt a bevált formát fogjuk a továbbiakban is alkalmazni. Éppen ezért nekünk - minden egyes elvtársnak - ezeket a hiányosságokat ki kell küszöbölni. ‘ ’ • / -— —---------