Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.20.a/3)

1961-07-14

Összetételénél is, ohól a 109*‘tón ács tagból' 40 óv'alatt van 12 fő, 40-50 óv köpött 37 Tó, 50 óvón*felül 60 fő. Hasonló h helyzet h » kerületi Munkásőrségnél, ahol budapesti viszonylatban a ZV. kerülő­­f: fi zászlóalj a legidősebb. összetételű. Ez őzt mutatja, hogy nem sikerült megfelelően kialakítani a helyes arányokat, azt,"hogy as idős olvtársak meglőtt tapasztalatukat át­­vóve, munkában növelődjcnck*‘fiatal káderok. £z*vidős olvtófSfak ta­pasztalata ós a fiatalok lendülete együttesen nagymórtékbÖ"n tudja olőrcvinnl. a, feladatok végrehajtását és biztosit ja. az utánpótlás fejlődését is* • ' ** *« Nőm voltunk clóg-kövatkozotosök a vese..tősogvakasztásnál, amikor’ nőm változtattunk ott, ahol indokolt lett “volna, annak ollonéro, hogy tudjuk, hogy egyes titkárok vagy vezetőségek mellett a kádorok nőm tudnak mogfelclőQn fejlődni, előrelépni. ÍN A kádormuHka gyengeségének oka. az i®, hogy'"a tömegszervozotek, -. elsősorban a KISZ ,és a szakszervizetok, -"nem-töltik be azt a szÖ- ^ ropüket, hogy a párt számára utánpótlást neveljenek. Nőm cléggó nó­­. zik a velük dolgozó akt ivók munkáját “kádorcs szóméiról", hogy a ' föladatok köz bon - növolcvő embereket alkalmassá tegyék különböző funk­­eiók*‘bctöltésérc, E hiányosságból adódik, hogy nem egy csetbon a pártnak kell biztosítani számukra megfelelő kádorutánpótlást* A kádoríftunkábó 1 adódó hiányos súgok, adódnak., az apparátus noflí kielé­gítő munkájából is. Nom*‘s iker ült ..még megfelelően kialakítani az ap­parátuson belül ckommunista munkástilu&t, Az élet, c föladatok ál­lította nagyöbb kö ve te hmony okícol h’Őm megfelelően haladunk előro* Az apparátus munkája utóbbi időkben leszűkült a pártszorvozctokkol való foglalkozásra és kevés hatást tudtunk gyakorolni a gazdasági ^szervo'k munkájú rö‘, A kö vegeimé hy ok növolésóro az apparátus‘‘tulsá~ • Go.han érzékenyen rd_a gál, ás bizonyos fokig személyük elleni túrna­­‘a- dúsnak érzik a jogos 'bírálatot, A párt szövetségi politikája., helyes mo gyglós 11 ás át a pártfunkcióba való állítását nehezíti, hogy ogy pór kérdósEjoh még elvi .tisztázat- ^ Jj?nságokL.-v.ann.ak, ncheziti a szektás nézet is, amely Megmutatkozik akkor, amikor pártonkivülit vezető beosztásba állítanák, nőm oléggó adják meg a munka elvégzéséhez a'mogfololő segítséget, támogatást, XII, IWoöállapítottuk*,' hogy a vozctőségválasztásnál általában a párthoz, MAá hópi demokráciánkhoz hü elvtársak korültek a vozctosógckbÖ* Olya­­v nők, akik megfelelő élőt- Ós párttapasS'talattal rondolkoznok, ozt‘‘‘ holyosón^haszilálják fel H napi munkában, a dől pzók meggősitásában. Mogfelelő arányban kerültök nők a vezetőségekbe. Ennük ellenére a. pártbizottság kád Ormunk újának gyengeségei tükrö­ződnek a. pártszervezetek munkájában is. Ez a hiányosság megmutat- ’ kozik titkárok, vezetőségi tagok és különböző funkciókról elkészí­tett statisztikában. Nem megfelelő Ö kor szerinti összotétel. A ‘ " 42 párttitkár bői 20-40 óv között van 15 fő, 50 év felett 18 fő, * / •- 4 -

Next

/
Thumbnails
Contents