Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.20.a/3)

1960-07-04

r 1 ■ í V. 'V •; — 12 A szemináriumok megszervezésével, ellenőrzésével és r. hallgatok i tananyaggal való ellátásával is törődtek. Hiányosság volt a pártszervezőtok részéről, hogy a feldolgozott anyagok megvitatása közien felmerült elvi kérdéseket és téves néze­teket nem gyűjtötték menetközben össze, nőm elemezték és nem használtál fel a helyi ngitációs munka megjavítására, ugyanakkor a dolgozók korób< felvetődött politikai kérdéseket sem vitték a tanfolyamok felé megbe­szélés céljából o A pártoktatást az nlapazervok közül jól irányították a Landler, Kötő, J Bőr, Olaj, Jármű, Tanács, 3-as, 8-as és 10-os pártkörzőt pártszorve- I zeténok vezetőségei* A propagandisták közül ez évben is erednél ycsen dolgoztak többek | között a Landlerből Ádám, Kereszttel; Hortobágyi, Pocsai, Bánki, '"3 |j Erdei, Simon, Nagy, Sárközi, Kövosi, Goorgiádosz, Waldo, a Bőr kon- (j fékeiéből Juhász Margit, Nagy, Thurman, Tótlmó, az OlajgyárTéólT Tót, rj Wmaodi',' a Kötőből Baj zik Mária, Szeder Feroncné, Kovács László, a JMedicolorVól'^rH'ólia'- Ervin, a Tanácsból Forgácn, Müllerne, a Járműből Püspöki István Pala Lajos, "az MTH-bóí Surányi, Szcntgyörgyl TTon'a', es a körzeteknél Szászi, Környoi""es Sz'ücs elv társak, A szakcsoportok munkája az elmúlt évekhez viszonyítva sokat fejlő­dött, A propagandisták segítése és felkészítése átgondoltabb és szín­vonalasabb volt, A szakcsoportok a legfontosabb elvi kérdéseket rend- i szeresen megvitatták© Jobban átfogták az egyes tanfolyamokat, KUlö- ' nősen a marxi zmus-1e nini zmus tanfolyam szakcsoportja dolgozott szer­vezetten, A propagandisták munkáját vázlatok kidolgozásával sogitet­­te, A többi szakcsoport tagjainak többsége-a szakcsoportban végzett” munka mellett még konferenciát is vezetett. Emiatt a tanfolyamok mo­­netközbeni ellenőrzése nem volt megoldva és nem jutott elég idő a " 1 tananyaggal kapcsolatos elvi kérdések feldolgozására, a propagandis- j ták módszereinek tanulmányo zás ára• A nem kielégítő ellenőrzés miatt sok esetben nem láttuk, hogy az egyes propagandisták mindonsetben megfelelő módon tisztázzák-e az anyag feldolgozása során felmerült problémákat, A nehézségek ellenére a szakcsoportokban dolgozó tár­sadalmi munkát végző olvtársak nagyban hozzájárultak a pártoktatás­ban elért eredményűlehoz© A^Budapesti Pártbizottság hatékonyan segítette a kerületi pártokta­tást • A szakcsoport vezetők részére tartott előkészítők és előadás anyagok, valamint a' _Budapesti Pártbizottság által kiküldött vezető propagandisták’részéről nyújtott segítség megkönnyítette a szakcso­portok ós a propagandisták oktatói munkáját© A Kossuth Könyvkiadó időben és gondosabban készült fel a tananyag ellátásra és ezzel hozzájárult •■•a oktatói munka zavartalanabbá tető­iéhez, A könyvkiadással kapcsolatban a hallgatók kérik, hogy a ki­adott brossurák a jövőben tartalmazzák a témakörhöz tartozó kötele'.: • irodalmat ős cikkeket, mórt egyébként nehezen tudják azokat megszo­rozni • * / ©/ * ^ //_ J

Next

/
Thumbnails
Contents