Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.20.a/3)
1959-11-12
' 1 I ■ — ■ — — |-s _ uj i w imjmbmbbe r n- 5 -3*/ A tömegszervezetekkel való foglalkozás nem kopott elég súlyt a beszámolókban. Foglalkoztak a beszámolók a KISZ, szakszervezet, főtanács munkájával, azonban ezt inkább szervezeti oldalról értákeltok. /Hány aktivét adott át a pártszervezet, milyen rendezvényeket tartottak, stb./ Arról azonban, hogy a pár tszervozet .milyen feladatokat ndott a tömeg: zervezetőknek, hogyan hajtották azt végre, milyen kezdeményoz’áseik voltak, mit tettek a saját rétegeik nevelése területén, kevéss szó esett. 4./ A vezetésé, választás előkószitő munkájában^nem tudtuk a pártcsoportok munkáját kellő színvonalra emelni. Nem sikerült ezt a 'fontos aktivahálózatot úgy mozgósítani, hogy azt az erőt, amit összefog mindig helyes irányban használják fel. Nem mindenhol használták fel arra, hogy a taggyűlések anyagát rajtuk keresztül megismertessék előbb a párttagsággal. A mozgósításon túl a beszámolókban nem sikerült a párteso' portok munkájának fontosságát kihangsúlyozni. Nem látták azt, hogy ez az aktíva hálózat adottságainál fogva milyen erőt képvisel ha helyesen veszik igénybe munkájukat. 5,/ A termelés pártellenőrzésének hiányosságai is felszínre kerültek, a vese tőségválaszt ásnál. A termelés pártollonőrzésének munkáját igen szűkén, a gazdasági vezetők beszámoltatásán keresztül értékelték csak. Nem említették, hogy milyen kezdeményezések vannak e területon. /Egyes részlegek, csoportok öntevékenysége a termelési hibák felszámolásában,/ A szocialista brigádok egymásután! alakulásával milyen feladatok hárulnak c pártszer vezetékre. Nem beszéltek a termelés pár tollon őrzés ónok uj módszereinek felhasználásáról, arról, hösgy mit kell tenni, hogy a termelés p ár tol le nőr z ós o az ossz dolgozók ügyóvó váljon. Az általános tapasztalatok mellett szükséges egy pár terület sajátosságának az értékelése. A körzeti pártszervezetek: A. vezetőeégválssztás előkészítésénél ezek a ^pártszervezetek is támaszkodtak - az előzőektől eltérően - széles nktivahálózatra. Egyes területeken ki is kérték véleményüket. a,/ Körzeti pártszervezeteink beszámolóiban fokozottan ( érvényesült az, hogy a múltra tekintettek vissza, ós nem mutattak előre a további feladatokra. Ez adódik abból, hogy nőm látják oléggo és nekünk som sikerült velük megértetnünk, hogy mit jelent az, hogy körzeteinknek politikai centrummá ke AJ- lonni* •A v AJ~ ~ ~ ~ .J