Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.20.a/3)

1959-11-12

r i- 3 -16./ A kerületi Pártb izot i;sógnak a községpolitikai munkával be­hatóbban foglalkozni kell. A tanácstagi beszámolók sikerét elő kell segítenünk, jobban, mint megelőzőleg. Elmondja, hogy az elmúlt időszakhoz képest a beszámolókon való $.-os arány ma már jobb megjelenés szempontjából. ‘feladatul határozza meg a községfejlesztési terv elkészíté­sének elősegítését. Az elkövetkezendő időben a kerületi párt bizottság megtárgyalja és javaslatot tesz a községfejlesz­tési tervben foglaltakkal kapcsolatban. Elmondja, hogy a községiéjlesztási terűben szerepel a lakás­­építési akció, vizvezetékhálózat bővítésé, főgyűjtő csator­na, járdaépítés, stb. | <9 H o z Z /i 6 Z G L Á_S_0_K. ÖLVECZKá: Az előterjesztett írásos anyaggal egyetért. Hiányolja, hogy az elő­“ eT7 terjesztés nem foglalkozik a munkásőrség pártellenőrzásável. Ismerteti, hogy a munkásőrség előtt fokozott követelmények, felada­tok állnak. Pl. szervezés területén, 78 embert kell képezniük, ás ezt úgy akar­ja megoldani, hogy az újonnan kiképzett elvtársak is utolérjék azo­kat az elvtársakat, akik már előzőleg lettek kiképezve. Kéri az elv­társak segítségét annak érdekében, hogy munkája még eredményesebb legyen. Elmondja, hogy a Kozák tár, ill. a VI.körzet területén, amely tudva­lévő, hogy prole tárnégy ed, fokozottabb politikai munkát kell kifej­teni. A Kozák téren rendezett szabadtéri előadásokon a megjelenés nem volt megfelelő a lakosság részéről. Kiket lehetett látni az előadásokon? Idős elvt fsakat. A 3o-4o év közötti lakósok nem vettek részt a ren­dezvényeken. Vagy pl. olyan egyének jelentek meg, akik le itták magu­kat ás botrányt akartak, előidézni. Javasolja, hogy a községiejlesztási terv elkészítése előtt kérjük ki a lakosság véleményét, javaslatát. Javasolja továbbá, hogy a Pestújhelyi József Attila Kulturotthcnt kulturális tömegszervezeti központtá kell tenni. Valamelyik tömeg­szervezet tegye át központi helyét ebbe a Kulturotthonban. Vélemé­nye szerint ezen keresztül a területi politikai munka megjavulna. Kéri az elvtársakat továbbá, hogy a munkásőrség pártirányité, elle­nőrző tevékenységét ópitsék ki. BÉKI: Elmondja, hogy aki a jelentést összeállította, dicséretet érdemel. eT. Azonban véleménye, hogy a jelentés igen általános. A jelentés céljá­nak annak kellett volna lenni, hogy a PB. tagok megismerjék, hogy * melyik területen vannak eredmények, ill. hibák. A jelentés nem veti fel konkrétan, hogy a meglévő hibák mely alapszervezetekre jellemző­ek. Aki nem ismeri az összes alapszervezeteke};, következtetéseket nem tud levonni. Véleménye, hogy a jelentésben felvetett szektáí.ság csak az üzemekben találhatók meg. A területen ilyenirányú észrevé­tele nincs. Véleménye, hogy a kerületi Pártbizottság, párt-V.B. összetétele nem megfelelő, mivel a fizikai dolgozók nem kellő mértékben vannak kép­viselve ezekben a testületekben. K ' _______________________________ l: - - -____________________

Next

/
Thumbnails
Contents