Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.20.a/1)

1980-02-23

r ~ i szaesett, és csökkent az üzemi szakosztályok száma is. a pártszervezetek sem fordítottak kellő figyelmet a sportmozgalom visszaesésének megállítására. A hozott intézkedések: a kerületi Sport tanács Elnökének cseréje, az állami munka javítása, a pártszervezetek feladatainak meghatározása és tevékenységük javulása eredményeket hoztak. Javult a Tanács, a KISZ-bizottság és a TFS közötti együttműködés, javult a káderhelyzet, kü­lönösen a társadalmi hálózat növekedett meg, a korábbi 51 fővel szemben ma 78 ló társadalmi aktíva tevékenykedik, A társadalmi aktívák hálózatának átlagos életkora 52.9 évről 38,3 évre változott. A kerületi TFS folyamatosan foglalkozik a sportegyesületek problémáival, rendszeressé vált a sportvezetők továbbképzése Eredményes munka folyik az ..Edzett Ifjúságért” mozgalom­ban mind üzemi, mind iskolai szinten. Eredményeket értek el a spartakiádok. az óvodás és úttörő olimpia, valamint a középiskolás bajnokságok szervezésével. A VOLÁN SC. a Testvériség SE kerületi tevékenysége, továbbá az Újpesti Dózsa közremű­ködése jó lehetőségeket biztosít a kerületi ifjúság tömegsportolásához. A MÖlt Zj. és alegységeinek fejlődése C/ Munkásőr elvtársaink tevékenysége, helytállása jelentősen és nagyon pozitívan fejlődött. Mindezt elősegítették: a kerületi PB és a pártszervezetek minőségileg jobb munkája, a Bu­dapesti MÖR parancsnokság segítsége, a MÖR parancsnok elvtársak jobb politikai munkája. A Zj. erkölcsi-politikai állapota szilárd, egészséges kommunista szellem és légkör érvénye­sül munkájukban, életmódjukban. A munkásőrök példamutatóan állnak helyt a termelésben, 90° »-uk szocialista brigádban dolgozik, többségük aktív pártmunkás, évente átlagosan 9 párt­tagot javasoltak, fegyelmi helyzetük javult. Stabilizálódott a létszám (315 fő), megszűntek a korábban ismert nehézségek a szervező munkában A MÖR tagjainak többsége 5 évnél régebben munkásőr. Kedvező a Zj. összetétele, amelyben kifejezetten jó a párttagok, a munkások aránya. Kiváló munkájuk elismert, tiszteletet élveznek környezetükben. Kiképzési feladataikat színvonalasan, lőfeladataikat jó és kiváló eredménnyel hajtják végre. A törzs és a parancsnokok munkája eredményesen fejlődik,, különösen sokat javult káder­munkájuk. Jelentősen fejlődött az emberi gondoskodás, csökkent foglalkozásaikon a veszteségidő, javult a kiképzettségük, a Zj. hadra fogható, képes feladatait teljesíteni. A pártbizottság elismerését fejezi ki a munkásőr elvtársaknak áldozatos és eredményes munkájukért. Feladataink — A kerületi Pártbizottság fontos feladata a párt tömegkapcsolatának erősítése, a tömegszerve­zetek és mozgalmak következetes elvi. politikai irányítása, munkájuk további hatékony se­gítése. Biztosítani kell, hogy e területekre, a tömegszervezetek és mozgalmak vezető testü­letéiben jól képzett, elvileg szilárd, politikailag felkészült elvtársak kerüljenek. A tömegszervezetek vezetésébe került fiatal káderekkel — munkájuk segítésével — a fog­lalkozást rendszeressé kell tenni. Változatlanul segítenie kell a pártszervezetek tömegkapcsolatainak és a tömegszervezeteket irányító munkájának a fejlődését. — A kerületi Pártbizottság és a pártszervezetek az eddiginél is nagyobb figyelmet fordítsanak a KISZ-pártirányításának fejlesztésére, a KISZ-munkájának fejlődésének segítésére. 41 A 3 Z.­­­­­­­J

Next

/
Thumbnails
Contents