Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.20.a/1)

1975-02-08

r Mészáros József. Kismotor ér Gé p r-rvár: Tisztelt Pért érte ke z le t, Kedves Ívtársak! A Kismotor 2.gyár pártszervezete nevében köszöntőm a pártértekez- 1 t résztvevőit és párttagjaink,valamint dolgozóink nevében is jó munkát kivénok önöknek. A XV. kerületi Pártbizottság Írásos anyagát, ami a 4 év uunkáját foglalja össze áttanulmányoztuk, azzal egyetértünk ós javasoljuk a pártértekezletnek megerősítésre, illetve jóváhagyásra. Áttanulmányoztuk s Kongresszusi irányelvekről ós a Szervezeti Sza­bályzat módosításáról szóló tervezetet, amivel szintén egyetértünk és elfogadásra javasoljuk. Kedves Mvtérsafcí A kiadott anyagot átolvasva úgy éreztük, hogy a ki,motor pártszerve­zetének 4 éves munkája alapján azt megtudjuk erősíteni. Erről szeret nők röviden, itt az e vtársaknak számotadni. Az ideológiai-politikai munkával kapcsolatban; Gyárunk párttagsága egy .tért az KEZMP KB nemzetközi politikájúval, amely a marxizmuo­­» 1 ninizmu:. nemzetközi tapasztalataira épül. lsősorbon a különböző társadalmi rendszerek békés egymásmellet! élésénél, politikájával, ami utat nyit a kölcsönös gazdasági elő­nyök, a műszaki, a tudoményo és kulturális együttműködésnek. gyetértenek azért is, mivel korunk ezirányu fejlődését pártunk külpolitikája elöőegiti és ugyanakkor a nemzetközi erőviszony ok alakulását is. Párttagságunk, d gyárunk valamennyi dolgozója, munkásai igen ked­­! vozőmk találják a KIWnők a munkásosztályt érintő valamennyi intéz­kedését. A fizikai dolgozóink körében a KB. bérintézkedése ,jó hatást vál­tott ki, ösztönző volt a gyár eredményei szempontjából is. Igaz, ho :y a határozat pontos végrehajtása a pártbizottság segítségével került megoldásra, azaz vezetőink nem értették meg elsőre a hatá­rozat minden lény-, geo vonását, de vég 1 i. teljes egyetértéoben si­került lerendeznünk, és mi ennek tudjuk be azt is, hogy a kongresz­­szusi felajánlásunkél határidőre t „lj. öltöttük, illetve túlteljesí­tettük. ; , 3o11 Í._ _8 9_

Next

/
Thumbnails
Contents