Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.20.a/1)
1970-10-10
I ^ Pártértekezlet azóboli kiegészítője ^ 4 esztendő telt el a IX. Kongresszust megelőző kerületi Pártértekesiet óta. 4 év alatt a IX. Kongresszus a kerületi Pártértekesleten hozott határosotok megvalósításán munkálkodtunk. A női napon 3zámot kell adnunk arról, hogy a határé— zofcok szellemeken ason elveknek megfelelően, megfelelő hatásfokkal, vagy eredményességgel munkálkodtunk-e va ,y nem. De .nemcsak számadással tartozunk, hanem a 4 év tapasztalataiból kiindulva most már a kongresszusi Irányelvek ismerő„ében meg kell jelölnünk a kerületi pártélet további fő irányvonalát. föbcégszámban beszélek, nemcsak a Pártbizottság munkájáról, felelősségerői* Azt tehetem azért is, mert ahogy a Pártortekezlot összetételét vizsgáltam, könnyen megállapíthattam, hogy a jelenlévők többsége az előző Párbórbekezleben is küldött volt, így a feladatok meghatérozásában is résztvett é3 ahogy végig nézem az itt ©gybogyült olvtárs )k sorait úgy Ítélem meg. hogy a párttagság azokat választott.? meg döntő t bőségében, akik a politikai munka, a társadalmi tevékenység első soraiban haludtak 03 hiszem, hogy a jövőben is fognak haladni,felelősséggel fogják a párttag— súg a pártszervezetek munkáját irányítani, ügyeiket intézni. A bes iámolóm végén a határozati javaslatban javasoljuk, hogy a PártórCekezlet fejezze ki elismerésünket a sok pártonkivüli■társadalmi munkásnak, eddigi tevékenységükért. Engedjek meg, hogy ón itt ezzel kezdjem ós a Pártbizottság nevében köszönőtemet fejezzem ki .nőknek ós minden - o kerület, az ország fejlődéséért munkálkodó párttagunknak elismerésre méltó munkájáért. i /0° I I \