Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.20.a/1)
1970-10-10
Az apparátus munkájának: jelentő;: része, határozatok előkészítése és végrehajtásának megszervezésére irányultak. % Kapcsolatukat megfelelőnek tartjuk úgy a pártbizottsági tagokkal, pártszervekkel, párttitkárokkal, mint a kerület « j j , többi szerveivel. Segitsegadasukat a partszervek minőségileg jónak, mennyiségileg kevésnek tartják. Az apparátus néha utólag ".regisztrál", jövőben a felkészülésnél kell a vezetös égeknék töb'b segítséget adni. A beszámolási időszakban végig gondot fordítottunk arra, hogy a párt belső élete erősödjék, erősödjön és minél kedvezőbben érvényre jusson a d.emokratikus centralizmus elve. Ez irányban végzett munkánk eredményeként megállapíthatjuk, hogy a pártszervezeteink belső helyzete szilárd, a vezető szervek a Szervezeti Szabályzatnak megfelelően funkcionálnak. Rendszeresek a vezetőségi ülések, taggyűlések, pártnapok, a tagfelvétel kiegyensúlyozott, a párttagok jelentős része a tömegszervezetekben aktivan tevékenykedik. A pártélet; fejlődése biztosította a felsőbb szerveink határozatainak eredményes végrehajtását, E határozatokat elemzőén :°eldolgoztuk, megjelöltük differenciáltan az egyes területek feladatait, szerveztük a végrehajtást. A központi határozatok sikeres végrehajtásának alapja mindemellett az volt, hogy azok időszerűek voltak és elősegítették a területünkön jelentkező problémák politikai megoldását,/ a gazdasági mechanizmus reformja, az állami, személyzeti munka tárgyában hozott határozat, a tudománypolitikai irányelvek stb./ A megfelelő előkészítő munka, a területhez kapcsolt differenciált alkalmazás, konkrét feladat meghatározás és széleskörű tudatosítás a végrehajtás érdekében, komoly előrehaladást eredményzett. A határozatok végrehajtásának ellenőrzése azonban azt is mutatja, hogy elválik a központi és a helyi- alapszervihatározatok végrehajtásának eredményessége. A központi határozatok levitele végrehajtásra mozgósítás megfelelőnek, AM ű' H&9 rm&Vtik _____ r .... i J