Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.20.a/1)

1970-10-10

r “iS 9- 24- -- a vállalati légkör, a politikai hangulat elemzése és a megfelelő intézkedések megtétele;- a tömegszervezetek pártirányitása. A kerületi Pártbizottság a gazdasági reform eddigi szaka­szában azt tapasztalta, hogy az állam és a vállalatok vi­szonylatában már alapvető változás következett be, a vál­lalatok és azok egységeinek viszonylatában viszont a vál­tozás lassúbb ütemű, a reform hatása itt kevésbé érezhető, pedig ez általában az adott vállalat vezetésétől függ. Az már viszont közügy és elsőrendű politikai feladat, hogy növekedjék a vállalat vezetési színvonala, korszerűsödjék irányítási rendszerük, jól teljesítsék a szükséglet kielé­gítés, a gazdasági hatékonyság, a műszaki fejlődés és a versenyképességük fokozásában azt a szerepüket, amelyet helyettük semmi és senki más nem teljesíthet. v A vállalatok az egységek vezetésében, különböző módszere­­ket alkalmaznak. Legnagyobb önállósággal azok az egységek rendelkeznek, amelyeknek gazdasági elbírálása saját,- egységenkénti - eredményeik alapján történik, mert azok a termelésen felül az értékesítést, tehát bevételeik ala­kulását is közvetlenül irányíthatják. /Növényolajgyár, Bőrkonfekció, Vegyiműveket Szerelő Vállalat, Ferroglobus/ Kevesebb az önállóság, de még mindig széleskörű azoknál az egységeknél, ahol - egységenkénti - költséggazdálkodá­sukkal számolnak el, központjuk által előirt normatívák alapján. A kerület gyáregységeinek legnagyobb része ide sorolható. /Landler, Kismotor 2, Finomkötött 2./ Legkisebb az önállósága azoknak az egységeknek, amelyeket központjuk az előzőekben felsoroltaktól eltérő, tehát esetenként meg­határozott előírásokkal irányit. /Iskolabútor, Tejpalacko­zó, Bőr- és müanyagfeldolgozó Vállalat gyáregységei./ A tapasztalat azt mutatja, hogy azokban a területileg el­különült termelő, vagy forgalmi egységekben, melyekben a vállalati központ gazdasági téren, nagyobb önállóságot biztosit, a pártszervezetek is sokrétűbb eredményesebb /■r<P J

Next

/
Thumbnails
Contents