Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.20.a/1)

1970-10-10

r n- 10 -A tájétoztaté murika módszere is :fej 1.esztést 1 gén;ye 11_ a./ Pártszervezeteink tapasztalataikat, a hangulat alakulá­sáról szóló ismereteiket necsak. közöljék a PB-gal, hanem saját agitációs feladataik kialakításánál is vegyék fi­gyelembe . b./ Pártszervek tegyék világossá, hogy a felfelé jelzett problémák közül, melyek az ossz. dolgozókat érintő és kü­lön a rétegeket foglalkoztató kérdések. c./ A tömegkommunikációs eszközök tájékoztatói után nem a hí­rek ismétlése, hanem a dolgok politikai összefüggésének magyarázata szükséges. A tájékoztatás során erre kell al­kalmassá tenni - illetve erre kell megfelelő anyaggal el­látni a pártszervezeteket. A szóbeli tájékoztatókon túl használják fel a folyóiratokban, bross uráliban megjelent anyagokat. d./ A tájékoztatás eredményességét a helyi tapasztalatok fi­gyelembevétele, a helyre való alkalmazása jelentősen elő­segíti. Ennek fontosságát a felkészüléseknél feltétlen ki kell emelni. e./ Biztosítani kell, hogy a tájékoztatók levitele az infor­máció felhasználása több sikon történjen. Fel kell hasz­nálni a tömegszervezetek fórumait, illetve fórumokat kell teremteni. Különböző rétegek felé szóló és tőlük jövő in­formáció fogadására és felhasználására nagyobb súlyt kell helyezni. Általában a differenciáltság, a tájékoztató tartalmában, nagy­ságában, időszerűségében, ütemességében e munka fontos kelléke, ennek megfelelően kell alkalmazni a szóbeli, írásos stb. formá­kat . ♦ Á•/ A pártértekezlet óta végzett pártoktatási munka alakulása. Pártpropaganda munkánk fő célkitűzése volt a IX. Kongresszus határozatai ismertetése, elfogadtatása, hogy elősegítse a vég­rehajtásra való mozgósítást. E■ n belül:- a szocializmus felépítésével kapcsolatos elméleti, politikai /uu J

Next

/
Thumbnails
Contents