Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.20.a/1)
1970-10-10
daságpolitikája példa lehet a környező szocialista országok * számára, vagy "a csehek, románok miért nem tudják olyan jól megoldani a problémákat, mint mi'.' Példálóztak azzal, hogy a "KGST kapcsolatok nem korrektek, Bulgária, Románia, Csehszlovákia számára a KGST nagyobb előnyt jelen1, mint nekünk. /Vegyszer, Ferro, Bőr/ Párttagságunknak a helytelen nézetekkel szemben folytatott harca eredményeként növekszik az egyetértők tábora. Több pártstervezet Landler, Ferro, Megév, Olaj stb. megteremti azokat a fórumokat, ahol a felmerülő, problémát okozó kérdéseket vitatják és magyarázzák. Jelentős tömegek vesznek részt a párt rendezvényein, ..amelyek megfelelő alkalmak és helyek a különféle nézetbeli problémák tisztázására is. 4./ A IX. Kongresszus kiemelte, a világzézeti nevelés fontos részeként jelölte meg a szocialista hazafisággal, mint a társadalmi tudat egyik fontos elemével való foglalkozást. t A KB. állásfoglalása hozta a napi politikai munka előterébe, mint a fellazítás, a nyugati állapotok dicsőítése elleni harc, stb. hatásos fegyverét. A szocialista hazafiságra nevelés összetett, de pártmunkánk során részfeladatokként jelent meg, mint pl.- a"fellazitás" elleni politikai munkában;- a békés egymás mellett élés elveinek megértetésében;- az ifjúság nevelésében, amelynek egyik központi kérdése az erre ösztönző munka;- a honvédelmi ismerete.:: elsajátításában, stb. Részként úgy is, mint egy-egy réteg felé szoló politikai tevékenység, pl.- tanulóifjúság irányában,- a pedagógusok irányában,- az MHSZ munka során. Akciókban:- mint az országgyűlési és tanácstagi választások,- a szocialista hazafiságot és az internacionalizmust sikeresen erősítő évfordulók/SZKP 50 éve, Pártunk 50 éve, a fel/ Uo 1 - j r n — 6 —