Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.20.a/1)
1966-10-22
r n- 6? -A nyu.gd.ij korhatár összege ha a lo évet ledolgozta különböző százalékokkal együtt 35o Ft. körül van. Két probléma merül fel :- aki elment az iparba az átszervezés időszakában és ledolgozza a lo óvet az több nyugdijat kap, mint az, aki ott dolgozott végig a szövetkezetbe, és végeredményben mind a kettő a szocializmust építette.- a TSZ. tagnak miért kell 5 évvel tovább építeni a szocializmust. Ezeket problémaként vetik fel a termelőszövetkezeti dolgozók. Figyelembe kell venni azt is, hogy a termelőszövetkezeti dolgozóknak mindig nyújtott műszakban kell dolgozniuk, örömmel fogadta a szövetkezeti tagság a júliusi határozatot. Tudják, a népgazdaság anyagi helyzete nem oldható meg máról holnapra de a termelőszövetkezeti tagság részéről a legnagyobb megelégedést fogja kiváltani a fokozatos megváltoztatás is. Az uj gazdasági mechanizmustól azt várják, hogy a termelés növeléséhez való feltételek úgy gazdasági, mint egyéb vonatkozásban megvalósulnak és ezáltal a termelőszövetkezeti parasztság még inkább bizonyítani tudja méltó harcostársa az ipari munkásoknak. Befejezésül elmondja, hogy termelőszövetkezetünk állandóan érezte a kerület kommunistáinak,ipari üzemeinek segítségét. Kéri az elvtársakat, hogy a jövőben is igy támogassák szövetkezetüket. •I 6\ _ — J