Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.20.a/1)

1966-10-22

r n- 59 -A fcömagszervezeti munka célkitűzése a párt törnegkap­­csolatanak erősítése, melyet az itt dolgozó pártta­goknak a társadalmunk különböző rétegei között a tö­megszervezeti jellegnek megfelelő tartalmi munkával és mozgalmi módszerekkel kell elérni. A kommunisták tevékenységének fő helye jelenleg(a ta­nácskozásokon való részvétel. /Elnökségi ülés, ÁB ülés, stb./ Ez elengedhetetlen az ismeretek megszerzése, az egységes állásfoglalás érdekében. De mind ez azt a célt szolgálja, hogy azokat a lehető legszélesebb körben terjesszék és mozgósítsanak. Ugyanakkor párttagságunk egy része az értekezleteken való részvételben látja párt­­megbízatásának teljesítését. Ennek oka egyrészt: a funk­cióra nem kellő felkészítés, másrészt: hogy néhánynak sok megbízatása van, sok ülésen vesz részt, amelyet - időtar­tamát tekintve - untig elégnek tartanak társadalmi munká­nak. A tomegszervezetekben dolgozó kommunisták közül egyesek­nek igen nagy a leterheltségük, több funkciót is ellátnak. Olyan jelenségek is vannak, hogy egyes mozgalmi funkciók­ból való felmentést rögtön követ a gazdasági munka terüle­tén kapott "társadalmi munka megbízatás". Ezekben látjuk többek között annak a magyarázatát is, hogy fiatal párt­tagok és pártonkivüliek nincsenek megfelelő számban a ve­­zetőtestületekben, hogy nem vállalnak megbízatást, illet­ve az ezzel járó munkát. Ez véleményühk szerint csak egyik oldala a dolognak. A másik, hogy a vezetés szemlélete sem fiatal. Munkájuk tartalma és módszere részben nem vonzó a fiatalok számara, nem jutnak el hozzájuk igy ez a jelentős réteg kiesik mozgalmuk hatásköréből. Szemléleti probléma, hogy egyesek a politikai bátorságot úgy értelmezik, "hogy jól megmondtam a magamét", hogy bátorság az, ha a saját vezető testületé tevékenységét állandóan kritizálja, vagy egyes eaetekben demagóg módon csak támadja, viszont saját körükben nem lépnek fel a hi­bák jogtalan igények, vagy helytelen nézetekkel szemben. A tömegszervezetek pártirányításának vezető elve, hogy különböző szintű pártszervezetek beszámoltatják, tár­gyalják adott helyen a tömegszervezetek munkáját, napi­rendre tűznek olyan feladatokat, amelyekkel a tömegszer­vezetek foglalkoznak, de határozatokat csak a kommunis­tákra hozhatnak. Ez es a jelenlegi helyzet szükségessé JS? J

Next

/
Thumbnails
Contents