Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.20.a/1)

1959-10-25

t I- 35 -Egyre jobban támogatják a Párt politikáját. Javult a termelő munkában való részvételük, sok kezdeményezés indul ki körükből a mun­kaverseny fejlesztésére, a társadalmi munkák végzősére. A korábban szimpatizálók jelentős része politikailag aktivi­zálódott, a passzív szemlélők egyrésze szimpatizánssá vált, a szem­benállók száma és befolyása mindinkább csökken és elszigetelődik. Az elárt eredmények mellett megállapítható, hogy az eszmei, politikai nevelő munka messze elmarad a követelményektől. A proletár nemzetköziség gondolatának elhintése, a nacionaliS' ta nézetek leleplezése és a vallásos ideaLógiai harc terén viszonylag keveset haladnak előre. Az ifjúság tömegeiben továbbra is erősen fertőz a nacionaliz­mus. Sok fiatal nem látja a háború elhárításának lehetőségeit, s az ilyen perspektivátlanság főként a mánakélés hangulatában, egoizmusban jelentkez ik. Bár javult a munkásfiatalok munkaerkölcse, mégis erősen ól és hat a követelőzés szelleme is. A pártszervezetek többsége ma már jelentőségének megfelelően foglalkozik a KISZ.szervezetek munkájával. Azonban egyes idősebb elv­társak részéről vannak általánosító vélemények a fiatalok felé, ami nem hogy közelebb hozná a fiatalokat, henem taszítja őket. A pártszervezetek jórésze a vezetőség egyik tagját bizza meg a KISZ.szervezetek segítésével. Ezek az elvtársak komoly elvi és gyakorlati segítséget adnak a KISZ.alapszervezeteknek. A pártvazetőségek figyelmesebben foglalkoz nak a KISZ.vezetőivel. A Landlerben találkoztunk olyan esetekkel is, hogy a pártta­gokhoz beosztottak 3**^ fiatalt, akik segitik a fiatalok szakmai, po­litikai nevelését. A j ovőben pártszervezeteinknek tovább kell javítani a KISZ. pártirányítás át, ős az ifjúság nevelését. GC ■ ----------------------­­-j' I I . I I, . Ili I I . . J

Next

/
Thumbnails
Contents