Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.20.a/1)
1959-10-25
' — r 1 § — 6 — lo./ A szocialista munkaverseny szélesebb kibontakozásának a Központi Bizottság 1959 március 6.-i határozata adott nagy lendületet. Üzemeink fizikai, műszaki és adminisztrativ dolgozóinak többsége lelkesen vesz részt a Kongresszusi munkaversenyben, A szocialista munkaverseny eddigi eredményeinek tévábbi fejlesztésére fokozni kell a vállalatok párt, szakszervezeti ás gazdasági vezetőinek felelősségét. A szakszervezetben dolgozó kommunisták egyik fő feladata,hogy ismertessék a verseny céljait, és biztosítsák a verseny eredményeinek nyilvánosságát. Konkrét versenycólok kitűzésével el kell érni, hogy minden dolgozó, minden munkabrigád ismerje versenyfeladatát. Tovább kell fejleszteni a szocialista brigádmozgalmat, el kell érni, hogy e brigádok a termelékenység növelésének a szocialis• ta munkának élenjáró képviselői legyonek. 11./ A termelés pártellenőrzősének fontos feltétele, hogy pártszervezeteink tagjai, élén a pártvezetőségekkel, párttitkárainkkal növeljék műszaki’, szakmai képzettségüket. Pártszervezeteink termelést ellenőrző munkáját üzemeink vezetői igénylik ás támogatják. Most az a legfőbb feladat, hogy javítsuk a kommunisták, a pártonkivüli dolgozók széleskörű bevonását 0 termelés mindennapi problémáinak megvitatásában és megoldásában. Pártszervezeteink termeléssel foglalkozó munkájának tartalma irányuljon'a termelés politikai értékelésére és a feladatok ilyon jollogü meghatározására. » 12./ A termelési tervek teljesítésének alapvető eszköze a tcrmelékenység növelése. Ezen a területen értünk el eredményeket, a■ z^nban vannak még jelentős tartalékaink. Csökkenteni kell az újabban emelkedő túlórák számát, jobban kell gazdálkodni a létszámmal. Törekedni kell arra, hogy a beruházási összegek koncentráltan ogy-ogy üzemrész, vagy gyártási ág korszerűsítésére és a lehető leggazdaságosabban használjuk fel. A műszaki fejlesztést a termelékenység emelésének legfontosabb tényezőjét a vállalati munka középpontjába kell állitani. Pártszervezeteink agitációs ós nevelő munkájuk fokozásával,a műszaki értelmiség munkájának megbecsülésével, ás elismerésével bontakoztassák ki mérnökeink, technikusaink, kiváló, szakembereink kiváló alkotó képességét, A termelékenység növelése érdekében az átlagbérek betartásával jobba n kell alkalmazni az‘anyagi ösztönzést. Mind a beruházási összegek felhasználásakor, mind a műszaki fejlesztés munkájánál a szocialista bérezés megvalósításánál alapkérdés a fel'3*1-’’ ’■ +3 szervek által adott keretek betartása, és azon bolha. a nelyi lehetőségek legjobb kihasználása. A termelékenység emelésének, a termékek minősége javításának szerves része a munka, és technológiai fegyelem betartása, további szilárdítása*, •A