Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.19.a/11)
1988-04-19
9 Az agitációs munkában a már eddig említetteken túl gondot jelent, hogy nagyon kevés a fiatal, felkészült, az ifjúsági mozgalmat, az ifjúságot ismerő agitátor. Az egzisztenciateremtés gondjai itt is éreztetik hatásukat, az évek során elhalasztott ügyeket nem lehet rövid idő alatt pótolni (felkészültség). Propaganda munkánkban érzékelhető leginkább az ifjúság helyzete, hiszen egyre csökken az oktatásba bevonhatók száma, s ebben a színvonal mellett szerepet játszik az oktatandók elfoglaltsága is. E téren mutatható ki legjobban a párt és KISZ-szervezetek együttműködése, sok helyütt közösen szervezik a fiatalok oktatását. Ugyanakkor meg kell állapítanunk, hogy az elmúlt időszakban a KISZ-szervezetek tevékenységében az ideológiai-politikai nevelőmunka általában háttérbe szorult, s ebben a pártszervezetek sem tudtak megfelelő segítséget adni. Az oktatásban, de egyéb fórumokon is a legtöbb kritika a propagandista illetve az ott felszólaló pártképviselő egyéniségét, személyiségét éri. (Nem elég meggyőző, nem elég korszerű stb.) Ez vonatkozik a közelmúltban lezajlott KISZ-taggyülésekcn és ifjúsági parlamenteken való "szereplésünkre" is. —Az oktatás szervezésénél feltétlenül figyelembe kell venni, hogy az ifjúság politikáról kialakított nézetei nagyjából a 20-as éveik elejére alakulnak ki. A családi élet során k ialakitott politikai nézetek a munkábaá11 ás, az ott szerzett tapasztalatok által jobban fomálódnak, mint az iskolai befolyás hatására. (Ebből a tényből fakadóan a KISZ-nek a politikai nevelést illetően kulcsszerep juthat). Az 1987-ben pártunkba felvett 30 év alatti fiatalok adatait elemezve kimutatható, hogy a munkásfiatalok "oktathatósága" 25 év felett lényegében csökken, mig az alkalmazottaké javul. A "direkt" oktatáson túl egyre több pártszervezeten! próbál indirekt módszerekkel közeledni az ifjúsághoz, de ez a lehetőségeket figyelembevévc, ma még főleg az iskolákban jellemző.