Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.19.a/11)

1985-10-01

4 adódott, hogy a központi számítógépes rendszertől Számítás­technikai Intézetünk nem az előre vetített várható határi­dőkre, illetve többszöri módosítással kapott meg a program­rendszer véglegesítéséhez nélkülözhetetlen információkat. Ez a helyzet aztán indokolatlanul is hivatkozási alapul szol­gált néhány konkrét olyan esetben is, amikor az intézkedést központi instrukció nélkül is meg lehetett, illetve kellett volna tenni. Úgy gondoljuk, hogy a pontosabb előkészítő munka a legalap­vetőbb ifitétele a felvételi vizsgák sikeres, zökkenőmentes lebonyol1 fásának. A felvételre jelentkezettek számát és megoszlását az 1. és 2 . táblázat mutatja. Az 1. táblázat adatai szerint a vizsgált időszakban a nappali tagozatra pályázók .zárna jelentősen növekedett, különösen kiemelkedő az 1985. évi növekmény. Az egyes szakok iránt az érdeklődés azonban eléggé differenciált képet mutat. 1985. évben a nappali tagozaton - szakonként differenciáltan - a túljelentkezés aránya 1,98-szoros volt. A felvételi számok értékelésénél figyelembe kell azt is venni, hogy főiskolánk­ra felvételre kerülhet olyan pályázó is, aki felvételét első helyen közgazdaságtudományi egyetemre, vagy karra, illetve a Külkereskedelmi Főiskolára kéri, de másoddikként Főiskolán­kat jelölte meg. A felvételi eljárás során jelentős számban kerül sor a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemről, a pécsi Janus Panno­nius Tudományegyetem Közgazdasági Karáról, valamint a Külke­reskedelmi Főiskoláról átirányítás Főiskolánkra. Úgy Ítéljük meg, hogy ez az eljárás biztosítja a jobb "merítési" lehető­séget. Megjegyezzük azonban, hogy az átirányítás rendjét pontosabban kell szabályozni.

Next

/
Thumbnails
Contents