Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.19.a/11)

1984-06-04

Az idén lehetőség nyílt arra, hogy az MSZMP XIV. kerületi Bizott­sága a KISZ Bizottsággal közös tanfolyamot szervezzen. A tanfo­lyamon elsősorban KISZ vezetők vettek részt, ténrája a szocializ­­nfus építésének magyarországi tapasztalata volt. A jövőben a fenti témakörben meghirdetett politikai önképzőkörö­kön számítunk a fiatalok aktivitására. összegezve megállapítható, hogy a fiatalok nagy része résztvesz a politikai oktatás valamilyen formájában. Továbbra is jellemző, hogy a többség a párt és a szakszervezeti oktatás keretében képzi magát. Még mindig kevés azon fiatalok száma, akik jól működő KISZ-es képzésben vehettek részt. Ezért is helyes, hogy a KISZ XIV. kerületi Bizottsága 1984. augusz­tusában újra napirendre tűzi a tömegpropaganda munka feladatait. II . Java s_lat az 1984/85Aös oktatási év feladataira A pártoktatás tartalmi, szervezeti és módszertani feladatainak meghatározásakor azMSZMP Politikai B izottság1983.március jl. irányelvei mellett azMSZMP Politikai Bizottság 1984. február 14-i és azMSZMP Budapest iB izottsága1984. március 7-i határozatait vettükf igyeleinbe. Ezen határozatok és az elmúlt év kerületi tapasztalatai alapján az alábbi fő tartalmi feladatokat kell megvalósítanunk: Az oktatásra vonatkozó alaphatározatok feldolgozása (XII. kongresszus óta végzett munka, ideológiai ta­nácskozás) inellett, teret kell adni az MSZMP XIII, __ Kongresszusára va l_ó_ fe .1 ké_s.züjjísnek.

Next

/
Thumbnails
Contents