Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.19.a/11)
1984-06-04
3. 7 Annak ellenére, hogy a tavalyihoz képest a hallgatók száma 40 %kai csökkent.__ f A nemzetközi kérdésekkel foglalkozók száma szintén közel 40 %-kal csökkent, de még így is a második legnagyobb érdeklődést kiváltó szeminárium, 723 hallgatóval. A két előbb említett szakcsoport mellett az idén először meghirde7 ( <.J tett " időszerű ideológiai" kérdésekkel foglalkozó tanfolyam iránt mutatkozott nacjy érdeklődés. Megállapítható, hogy a két előző tanfolyam hallgatóinak csökkenését ezen tanfolyam nagyjából “ellensúlyozta". A hallgatókat elsősorban a meghirdetett témák aktualitása, kevésbé kötött újszerű formája vonzotta. A tanfolyamon a párttagok aránya 11 %-kal magasabb a kerületi átlagnál / 53 %/. A propagandistáknak gondot elsősorban az anyagok eléggé rapszódikus megjelenése okozta, ezért a felkészítéseken az előadás mellett, részletes szakirodalom-ajánlás volt szükséges. / A hallgatók száma három tanfolyamon növekedett. Amunkásmozgalom története iránt 75 %-kal, a mai magyar társadalom kérdései iránt 44 %-kal és a hazafiság, nemzetköziség kérdései iránt 11 %-kal növekedett az érdeklődés. A legnagyobb gondot a pártirányít ás, pórtélét kérdései iránti megfogyatkozott érdeklődés jelentette, hisz a hallgatói létszám közel 50 %-kal csökkent. ( A propagandisták tájékoztatását idén is az őszi budapesti és kerületi felkészítőkön kezdtük meg. 3Ó1 segítette a felkészülést az MSZMP Budapesti Bizottság által szervezett két hetes intenzív tanfolyam is. Évközben a propagandisták rendszeres felkészítésén - a tankönyv hiányosságait ellensúlyozva - a legfrissebb információkat is ismertettük. A felkészítők színvonalával pártszervezeteink elégedettek voltak. Többen úgy fogaImaztak,hogy a helyi pártoktatást alapvetően ezek a foglalkozások segítették, csak a tankönyvre támaszkodva a képzés megoldhatatlan lett volna. J