Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.19.a/11)
1979-10-17
Fakultatív rendszer a Radnóti Miklós gyakorló gimnáziumban Fakultatív rendszerünk tervezetét '1969-ben vitatta meg az iskolatanács és KISZ szervezetünk. Előterjesztésünket még az adott évben jóváhagyta a Müv.Minisztérium (az engedély aláírója Polinszky Károly), azzal a megjegyzéssel, hogy a részletes tervek - közöttük a fakultatív tárgyak tantervének - elkészítése és elfogadása esetén 197o. szeptemberétől fokozatosan bevezethető „reformkísérletnek" nevezett szisztémánk. 1.) A részletes terveket, tanterveket elkészítettük és elfogadásukkal immár 1o. éve az alábbi szisztéma van érvényben: Az általános iskola végzős tanulói a gimnáziumba jelentkezés idején érdeklődésük, kedvük, hajlamuk, tehetségük szerint 2-2. fakultatív tárgyat választanak, szabad párosításban. (Mivel egy évfolyamon 4 osztályunk van és egy-egy osztályban négyféle párosításra van mód, jelentkezéskor a tanuló - elvileg - 16 variáció közül választhat). A fakultatív tárgyakat emelt óraszámban csoportokban oktatjuk; a második félév kezdetével tanulóink harmadik fakultatív tárgyat is kérhetnek, közöttük u.n. szakmai tárgyakat is. Ez utóbbiak lehetőséget biztosítanak - egyébként középiskolai végzettséghez kötött - szakmai oklevél megszerzéséhez. (A mi gyakorlatunkban: kémiai laboráns,' elektronikus számitógépkezelő, idegenvezetés, műszaki rajz és állami nyelvvizsga); eredeti választásukat tanulóink a III. év kezdetéig, félévenként - tehát legfeljebb négyizben - megváltoztathatják; a III. év második felében kell a tanulónak meghatároznia, hogy milyen pályára készül. A pályaválasztás ismeretében szervezzük a IV. évfolyamot: minden tantárg?; 2801/1979. 5- pld.