Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.19.a/11)

1976-11-20

2 Pedig a fejlett szocializmus kérdésköréhez kapcsolódik néhány nagyon fontos terület; a gazdasági fejlődés mene­te, a szocialista gondolkodás és életmód fejlettsége, a <■ szocialista erkölcsi viszonyok, a művelődéspolitika be­folyása a kultúra fejlődésére,stb. Gazdaságpolitikánkat helyesnek tartják,Sokan kifogásolják azonban a jövedelmek aránytalanságait, A helyi feladatokat elsősorban abban látják, hogy jobban kell dolgozni,többet kell termelni, akkor lehet többet szétosztani. A párttagsági könyvek cseréjét megelőző beszélgetéseken sok szó esett a XI.kongresszus határozatairól is. A párt­tagság általában ismeri és érti a határozatból rájuk há­ruló feladatokat. Egyes helyeken azonban a szocializmus építésének "hogyanját” nem látják világosan. Gazdasági életünk fejlődésével minden jelentés foglalko­zott. Állásfoglalásaik elsősorban a mindennapi érdek alap­ján fogalmazódtak meg: ”a vállalaton belül nőtt azoknak a száma, akik a gazda szemével nézik a gyár tevékenységét". Az árakkal összefüggésben sok panasz hangzott el, néhány esetben adminisztrativ intézkedéseket kérve., Az áremelke­déssel együtt sokan kifogásolták az ellátási zavarokat, különösen a külső kerületek ingadozó <■ áruellátását. Több jelentésből kitűnik, hogy a vállalatok nyereség ér­dekeltségét különbözőképpen, sokszor helytelenül értel­mezik, esetenként a vállalati érdek miatt a népgazdasági érdek háttérbe szorul. A kérdéssel foglalkozók sem adtak egyértelmű választ, mivel úgy közelítették meg, hogy a népgazdasági érdek -miatt kevesebb legyen a vállalati nye­reség. Ugyanakkor a párttagok többsége jogosan teszi szóvá, hogy helyenként a termelés-centrikusság háttérbe szőritja a politikai munkát, ami azért is helytelen, mert ahol a politikai munkának nincs megfelelő becsülete és tekintélye, ott a gazdasági munka sem lehet tartósan eredményes. J

Next

/
Thumbnails
Contents