Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.19.a/10)
1987-12-21
8. Egyszerre az élet minden területén válságot tapasztalnak, úgy érzik elveszik a talaj a lábuk alól. A párt tekintélyvesztésének megállítása érdekében szembe kell nézni a valós helyzettel. A társadalmi folyamatok irányításában vissza kell szerezni a kezdeményezést. Egyes megfogalmazások szerint az 1968-as reform folyamatok elindítása után az 1970-es évek vissza rendeződésekor kezdett kicsúszni kezünkből (pl: Intermetál). Igényként fogalmazódott meg a Központi Bizottság és apparátusa, a budapest, kerületi szintek felé, hogy minél többet legyenek a területeken, a szervezetekben. A titkárok, vezetőségek úgy érzik ebben a bonyolult időszakban fokozott segítségre van szükségük a politikai munkában. Több területről elhangzott észrevételek, javaslatok: A kerület első titkárát ne a pártbizottság, hanem a küldött értekezlet válassza (pl: Metalimpex). A párt főtitkárát közvetlenül a párttagok válasszák meg, vagy legalább erősítsék meg. (pl: SZÜV.) A tagdijak magasak, ennek átgondolására, felül vizsgálatára szükség van. Esetleg a tagdijak egy része maradjon a szervezeteknél. (pl: munkás, értelmiségi területek) Az információk áramlását a viszont információk kérdését sokan birálják, nem biznak benne, hogy a felvetések eljutnak a címzettekhez. Gyors, pontos, megbízható csatornákat kell kiépíteni mindkét irányban. A kerületi összevont titkári értekezletek nem mindig érik el céljukat. A nagy és kis csoportos titkáriknak jó a fogadtatása. Igen gyakori javslat, kérés: több reszortos értekezletre van szükség - kerületi és üzemi, intézményi szinten is - ahhoz, hogy eredményes legyen a választott tisztségviselők munkája, a