Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.19.a/10)
1986-06-23
2. 1. A feladatterv feldolgozása A pártszervezetek testületéi az ifjúságpolitikai határozatot a kerületi feladattervvel együtt, a már kialakult munkamódszerük, munkastílusoknak megfelelően dolgozták fel. A testületi tagok VB., illetve pártvezetőségi ülésen - esetenként együttes (párt - KISZ) ülésen - titkári értekezleteken kaptak előzetes tájékoztatást e határozatokról. A testületi ülések után a helyi tapasztalatszerzés jelentette e feldolgozási folyamat legtöbb időráforditást igénylő fázisát. A helyi sajátosságok, gondok összegyűjtésére, a valós helyzet rögzítése pártszervezetenként eltérő módon történt. a. A pártbizottságok három esetben saját pártépitési munkabizottságokat bizták meg helyi tapasztalatszerzéssel, majd az igy összeállt anyagot pártbizottsági üléseken tárgyalták, illetve viatták meg. (MÁV., FSV.) Más formában történt a feldolgozás a többi pártbizottságnál, ahol a helyi tapasztalatszerzéssel, egyéni beszélgetéssel külön erre a célra létrehozott munkabizottság (Telefongyár), Ifjúsági Bizottság (É-P Vendéglátó Vállalat), tömegszervezeti felelősök, KISZ aktivisták (Danuvia) lettek megbizva. Ettől eltérően tárgyalta a VEGYÉPSZER, ahol az előterjesztést a pártbizottság ifjúsági felelőse,az Alumínium Pártbizottsága, ahol a szervező titkár, a BFK, ahol a "párt- KISZ összekötő" és az alapszervezeti párttitkárok vitték a pártbizottság, illetve a végrehajtó bizottság ülése elé. Az előterjesztést készitők széles körben végeztek felméréseket. Kikérték a párttagok, a szakszervezet és a KISZ aktivistáinak, a gazdasági vezetők véleményét is. A kerületi feladatterv figyelembevételével fogalmazták meg azokat a javaslatokat, amelyek a helyi sajátosságokat leginkább tükrözik.