Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.19.a/10)
1984-04-02
8. a. A pártvezetőség által jóváhagyott témakörben és területen végzett felméréseket, annak eredményét elemzik és további intézkedésre a reszortfelelős, testületi ülés elé terjeszti. b. Egy-egy párthatározat végrehajtásának ellenőrzésében részt vesznek, a tapasztalatokat, a jó módszereket, a párttagság széleskörű kezdeményezését visszajelzik a pártvezetőségnek. c. Az aktiva csoportnak nincs döntési hatásköre, véleményező, javaslattevő jggkörrel rendelkezik. II. A lakóterületi körzeti pártvezetésén pártirányitási, tömeqszervezeti koordináló tevékenysége A területi politikai és mozgalmi munka feladatai igen jelentősek, amelyet a kerületi szervek személyi, tárgyi és szervezeti feltételek hiányában, csak nehezen tudnak átfogni. « A pártvezetőségnek azonos szintű, tömegszervezeti és tömegmozgalmi partnerei nincsenek, azok létrehozásának feltételeit vizsgálni kell (HNF., Vöröskereszt, KISZ.). A magas létszámú pártalapszervezetek szétválása miatt a már meglévő választott körzeti testületek hova tartozása, pártirányitása (koordinálása) ugyancsak további szervezési intézkedést igényel. (Általában a HNF., Vöröskereszt alapszervezetek nem váltak ketté!)