Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.19.a/10)

1975-10-01

15 A_KISg körűiéül Bizottsága;- Készítse fel a KISz tagjait egy-egy lakóterületen jelent­kező tömegpolitikai feladat végrehajtására, segítse azok megvalósítását.- Évente egy alkalommal beszélgessen el az általa delegált fiatalo tanácstagokkal,mozgalmi eszközeivel támogassa őket munkájukban.- Javítsa együttműködését a kerületi Tanáccsal.- Tartson tájékoztatót a pártkörzetekben a KISz időszerű feladatairól.- Erősítse tömegbefolyását a lakóterületi fiatalok között, amely elsősorban a fiatalok szabadidejének kulturált, oélsearü felhasználására, a területi közéletbe való jobb bevonásukra irányuljon. Ennek érdekében bizottsági ülésen tárgyalja meg a KISz KB vonatkozó határozatának megjele­nését követően a lakóterületi politikai munka tapsztala­­tait, további feladatait. A Vöröskereszt kerületi szervezete:- Továbbra is szervezzen a lakóterületen ismeretterjesztő előadásokat, folytassa erőfeszítéseit a tisztasági mozga­lomban, családvédelemben /HNF családvédelmi bizottságával közösen/ az egészségügyi felvilágosító munkában és a véradó akciókban.- Javítsa politikai agitációs tevékenységét. Az anyagot összeállította: Dr.Csepeli Béla politikai munkatárs Látta: Balázs József PB titkár

Next

/
Thumbnails
Contents