Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.19.a/9)

1986-12-17

n- 5 -5./ A BEAG a tcrmelés-értékesités hatékonyságának növelése és a versenyképesség javítása érdekében a VI.ötéves terv­időszakra már megváltoztatta a műszaki fejlesztési apparátus szervezeti felépítését. Korábban a vállalat főtevékenységét jelentő három ágazathoz /studióborendezések, hangsugárzók, oktatástechnikai berendezések/ önálló fejlesztés tartozott, mely magában foglalta a gyártmányfejlesztés mellett a tech­nológiai fejlesztést is. Az átszervezéssel azt ugyan elérték, hogy a laboratóriumi, dokumentációs és technológiai fejlesz­tést egymástól jól elkülönített osztályokon végzik, azonban az érintettek között is teljesen világos módon, így a fej­lesztési fázisok sorbakaposalódnak, ami becslés szerint a legkedvezőbb átfutási idő megkétszerezését vonja maga után és teljesen lehetetlenné teszi a piaci viszonyokhoz való operatív alkalmazkodását /láad a II/9.-bcn szereplő konkrét elemzést./ BBAG-nál a műszaki fejlesztési tevékenységet háziszab­vány szabályozza /EHSZ 140.01...,04-85./ Ezeket a házi szabványokat az EHSZ 140,01-76 háziszabvány és az 1983. március 31.-én kiadott l.sz. Igazgatóhelyettesi Utasítás előzte meg. Az EHSZ 140.01-76 háziszabvány kb. megfelel a jelenleg érvényes szabályozásnak, csak a tervcél fázisra nem ad útbaigazítást. Az l.sz, 1983, Igazgatóhelyettesi Utasítás már részletesen kitér a tervcél fázis követelményeire, de a prototípus dokumentáció részltességére következőkben leírtak szintén érvényesek. Az 1985-ös háziszabvánnyal való szabályozás egy meg-* jegyzéssel jónak mondható. Ez pedig abban állapítható. meg, hogy a további munkafázisok szempontjából az u.n. "proto­típus szintű dokumentáció "túl kevés követelményt tartalmaz a dokumentáció részletességével szemben. Ezért még sokat kell várni, amíg az u.n. nullsorozati dokumentáció elkészül, A prototípus készítésével jó ha a dokumentáció helyességét is ellenőrizik, ezért célszerű,ha a prototípust műhelyrajz mélységű dokumentáció alapján készítik. A BEAG fejlesztő szervezetének felépítését a vállalati szervezeti séma műszaki igazgatóhelyettes - gyártmány­fejlesztési főmérnök - gyártástechnológiai főmérnök oszlopai szemléltetik /7.sz. melléklet/ n műszaki fejlesztés kapcsolatioés információs rendszerét a szervezeti séma eleve meghatározza. Ezen túlmenően az egyes fejlesztési témákon dolgozó ós külön osztályokhoz, főosztályokhoz tartozó szakemberek is keresik^egymással a kapesolatot. A technológus azonban mindig későn, csak a fejlesztés utolsó fázisában kapcsoloódik bele a folyamatok­ba, A kül- ós belkereskedelmi apparátus a BEAG gyártmány­profil értékesítéséhez megfelelő műszaki ismeretekkel nem rendelkezik, ezért a BEAG fejlesztőkén kereskedelmi folyamatokba a szükségesnél nagyobb mértékben kénytelenek bekapcsolódni. st.sz:1925/86

Next

/
Thumbnails
Contents