Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.19.a/9)
1985-08-06
- 4 A VII. ötéves tervek kialakításánál számolni kell azzal a ténnyel, hogy a piaci igények jobb kielégítése, valamint az export, bővítése nem lehetővé az 1985. évi tőkés import bázis tartását. A középtávú tervidőszakban tehát alapvető feladat lesz importtal való szigorúbb gazdálkodás, másrészt azonban vezett felfutásához szükséges lesz növekvő importkeret teszi egyrészt a a termelés biztosítására is. tőkés ter-HATÁROZATI JAVASLAT A GB a VII. ötéves tervben kiemelten foglalkozzon a vállalatok nem rubel elszámolású export-import tervezésével, illetve tevékenységével. Fordítson az eddiginél is nagyobb figyelmet a fejlesztési és tervezési döntésekre, a tőkés export-import arányokra. Célul kell kitűzni a kerületi vállalatoknál az export-import arány javítását . a tőkés import egy részét. Keresni kell a lehetőséget, hogy hazai fejlesztésből és szocialista beszerzésből pótoljuk A GB javasolja hogy import helyzetét az kerületünk illetékes párt alppszervei a tőkés export- 1985. év végéig tárgyalják meg. Budapest, 1985. julius 15. Melléklet: 2 oldal táblázat J