Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.19.a/9)
1985-05-28
Kivételt képez a Filmtechnikai Vállalat, melynek pártszervezetétőtl jelzést kapott a ken. PB, hogy a felügyeleti szerv nem közölte a vállalattal előzetes besorolási javaslatát, igy nem kérdezték meg a kollektíva véleményét arról, hogy milyen irányítási firmában kívánnának - a jövőben működni. A vállalat pártszervezetének vezetősége úgy foglalt állást, hogy amennyiben a verseny szférában maradnak, úgy legmegfelelőbbnek azt tartanák, hogy a Vállalatot VT irányítaná. A kér. PB felvette a felügyeleti szervvel a kapcsolatot / a Filmfőigazgatósággal / és kérte, hogy az MT- SZOT határozatban rögzítettnek megfelelően kérjék ki a vállalat kollektívájának véleményét is. A Reanalnál is az előkészítés utolsó fázisában vannak az SZMSZ elkészült, jelenleg folynak a dolgozói küldöttek választása. 20 fős VT alakítanak, az alakuló ülés júniusban lesz. A KUTESZ-nál julius 1-én lesz az Alakuló küdlöttgyülés. A dolgozói küldöttek választására junius kezépén kerül sor. Az SZMSZ elkészült. Az Előkészítő Bizottság pályázatot irt ki az igazgató személyének kiválasztásához, a pályázatok beérkzeésének határideje május 25-re volt meghatározva. A vállalathoz 2 pályázat érkezett. 5 fős biráló bizottság alakult, melynek tagjai a műszaki ig.helyettes, párttitkár, SZB titkár, KISZ titkár és a MTA részéről 1 fő. Változott az átállás időpontja a METRÓBER-nél. A Főv. Tanács VB és a közlekedési Főig, módosította a jul. 1 határidőt, az átállásra szeptember végén kerül sor. A vállalatnál az SZMSZ tervezetét elkészítették, amelyet a ±EX»ÍK±Ek testületek véleményeztek. Módosult az átállás időpontja az ÉPW-nél is. Az igazgató betegsége, nyugdíjazása miatt - az átmeneti állapot megszüntetésére - junius 21-ével uj igazgatót xzkexkx neveznek ki a vállalat élére. Ezért a vállalat vezetése egyeztetve a Tanáccsal a kér PB-vei 1985» dec. 1-vel tér át a VT-i tanár formára. J