Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.19.a/9)

1985-12-17

5. egyel különösen. A 29 VT tagból előzetes beszélgetéskor, mindegyik egyetértett azzal az egyel. Szavazáskor a 29 főből 5 fő adta szavazatát annak az elvtársnak, akivel különösen egyetértettünk. 29 főből 19 párttag. A pártegy­ség látszólagos volt. Itt állapítottuk meg, hogy nyerő a pályázók közül a belső ember. Ezt nem kudarcnak, de nem is sikernek számítottuk. Erre a későbbiekben fel kell készülnünk. Az EL-CO-ban is és a Porcelángyárnál is nagy gondok vannak. Itt is igazgatót kellett választani. A VT tagok 100 %-ban a volt igazgatót választották, mert bíznak abban, hogy az eddigi igazgató, mint már annyiszor most is bizonyítani fog, hiszen nem voltak igazgatása alatt mindig problémák. A VT-vel kapcsolatban két oldalt ismerünk vélemények szempontjából: 1. Pesszimista véglet; A meglévő formákat nem tudták kihasz­nálni, azt hiszik a problémákat majd a VT megoldja! 2. Optimista véglet: A VT majd mindent megold! (Ezt tapasztalom a BFK-nál is) Ma már azt tudjuk, hogy a VT egy demokratikus keret. A csoport és népgazdasági érdek ellentmondása a VT fellépé­sével meg fog nőni. A VT-k tagjait fel kell készíteni a nehéz kérdések megválaszólására, az mindig jóirányu legyen. A VT azonnal nem fog gazdasági hasznot hozni, csak társa­dalmi, politikai hasznot. A vezetésnek fel kell készíteni a VT tagjait arra, hogy ennek a szerepnek nemcsak napos oldalai vannak. Agitációkat kell majd nekik maguknak /VT tagoknak/ folytatniuk vállala­ton belül, ez nehéz lesz. A kádermunkával kapcsolatban: a párt ezt nem adta ki e kezéből, mindig azok jöttek tetifc be, akiket pályázni engedtünk. J

Next

/
Thumbnails
Contents