Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.19.a/9)

1984-09-18

Járműtelep 2,7 %-os éves bérfejlesztést tervez, A Zugiéi KÖZÉRT-ben saját erőből 3>2 %-os bérfejlesztést valósítanak meg, / a hálózati dolgozók julius hó 1-től mintegy 5 %-os preferen­ciában részesülnek/. Az I, félév során a bérszinvonal növekedése nem érte el az 5 %-ot., az ÉPFA-ban(a FÜTŐBER-nél^az Aluminiumárugyárban , az EL-CO-nál. Éves szinten sem várható nagyobb fejlődés, A fogyasztói árszínvonal a Központi Bizottság határozata szerint 1984-ben 7-8 %-kal emelkedhet / az 1984. I, félévi tényszám 8,4 %, az I-VII, havi 8,7 % /. Az említett vállalatoknál az átlag dolgozóknak a reálbére mintegy 3-5 %-kal csökkent, A kísérleti bérszabályozás tapasztalatai kedvezőek, A rugal­masabb szabályozási forma bevezetésével a nagyobb vállalatok / Danuvia, Telefongyár, VEGYÉPSZER / gyárai, illetve gyáregy­ségei lehetőséget kaptak az önállóbb feladatok megoldására., Meghatározták, hogy nagyobb teljesítmény elérése esetén a többlet nyereségből milyen bérfejlesztést valósíthatnak meg, A kísérleti bérszabályozás eredménye a termelés és a termelékenység emelkedé­sében megmutatkozik, 5, A készletek alakulása A készletek értéke az iparvállalatok és szövetkezetek közül a félév végén 1983, VI, 30-hoz képest csökkent a Danuviában 9,3 %-kal, a III,sz. Autójavító Vállalatnál 2,4 %-kal, valamint a Műanyagipari Kutató Intézetben, Az emelkedés nagyobb mértékű volt a BPK-ban 36,9 %, ahol az értékesítés csökkenése 8,6 %, A már említett kellékhiány végett 100 M Pt-os befejezet len állo­mány keletkezett. A Filmtechnikai Vállalatnál a készletemelkedés 18,9 %5 az értékesítés 8,1 %-os csökkenése végett, A tőkés import-korlátozások következtében egyes anyagok nem érkeztek be. Emiatt, valamint a sztornírozott megrendelések következtében nőtt a magas készültségfoku befejezet len termelés., Az EL-CO-nál a készlet 17 %-kal emelkedett, holott az értékesítés 3,3 %-kal nőtt. Az ütemtelen szállítások miatt 1-1 időszakban a nagy vo-

Next

/
Thumbnails
Contents