Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.19.a/9)

1984-09-18

7 7 %-kal csökkent a fizikai létszámB A két közlekedési vállalatnál mintegy 4 %-kal kisebb a fizikai létszám a tavalyinál® A VOLÁN 22.sz. Vállalatnál az árbevétel csökkenése közel 12 % volt. A KONSUMEX-nél nőtt, a METALIMEX-nél csökkent a fizikaiak létszáma. Mindkét vállalat árbevételét nagymértékben emelte. A Zuglói KÖZÉRT Vállalatnál a fizikaiak létszáma mintegy 4 %-kal csökkent, az Észak-Pesti Vendéglátó Vállalatnál 5 fővel nőtt, A nem fizikai létszám a Budapesti Porcelángyárban 5,1 %-kal, az Aluminiumárugyárban 3,1 %-kal emelkedett úgy, hogy a fizikai létszámban a növekedés ennél kisebb mértékű volt, A BEAG és a HUNGAROSZERVIZ 1,7 %-kal úgy növelte a nem fizikai létszámot, hogy a fizikai létszám csökkent. Az EL-CO-nál 1,6 %-os létszám­növekedés mellett a fizikai létszám 7,4 %-kal emelkedett. A nem fizikai létszám - a termelékenység emelkedése mellett - 2 %-kal nőtt az Épitő-és Vegyesipari Szövetkezetnél, mig a VEGYÉPSZER-ben és a XIV., Építőipari Szövetkezetben csökkent. Mindkét közlekedési vállalatnál, valamint a KONSUMEX-nél és a Zuglói KÖZÉRT-nél emelkedett a nem fizikai létszám. A létszámgondok még mindig jelentkeznek. A Műanyagipari Kutató Intézetben a létszámcsökkenés részben a nyugdíjba menők viszony­lag magas számából, részben pedig a kutató intézetekre vonatkozó bérszabályozás végett következett be, A Danuviában a bérek emelkedése ellenére sem tudják a létszámcsökkenést megakadá­lyozni. Az PSV-nél a nehéz fizikai munka és a magas túlórázás miatti a III,sz. Autójavító Vállalatnál a kisvállalkozások el­szívó hatása végett nem tartható a létszám. A Posta Központi Járműtelepről a nehéz munkakörülmények miatt lépnek ki a dolgo­zók, A számitóközpont nem fizikai létszámát sem tudják fel­tölteni. J

Next

/
Thumbnails
Contents