Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.19.a/9)
1984-10-23
mind tevékenységük gazdasági eredménye, mind a kvalifikált munkaerő megtartásában játszott szerepük fontos és hirtelen fordulat e téren jelentős zavarokat okozna. Széleskörű ugyanakkor az a vélemény, hogy a vállalkozási formák mecnanizmusa és jelenlegi szabályozása feltétlenül fejlesztésre szorul, politikai feszültséget okozhat, nem biztosítja kellően a VGM-ben és a fő munkaidőben adott teljesítmények együttes fejlődését és összhangját. A szabályozás tökéletesítése mellett az is javíthatná a helyzetet, ha az üzemi demokrácia eszközeivel, a szakszervezeti főrum igénybevételével is hatnának a VGM-ekre, illetve beszámoltathatnák őket működésűkről. A vállalati gazdasági munkaközösségek létrejötte sajátos módon az üzemi demokrácia továbbfejlődésének irányába is hatott, a vállalati hierarchián kívüli tényezőket is bekapcsolta a gazdasági munkába. Ugyanakkor a VGM-tevékenység gyakorlatilag a munkaidő meghosszabbodását jelentette, nem ritkán a szocialista brigáddal azonos összetételű VGM-ek jöttek létre, és ez az eredeti célkitűzésektől eltérő működést eredményezett. A VGM-ek tevékenységének pozitív hatásaival fokozhatja a szocialista munkaverseny gazdasági eredményességét. A dolgozók kisebb kollektívákban megmutatkozó öntevékeny működése, hatékonysága a VGM-ek keretében rávilágít a demokrácia és az anyagi érdekeltség fejlesztésében rejlő tartalékainkra. A pár tszervezetek a gyors, rugalmas alkalmazkodás szükségességét felismerve is gyakorta jelzik, hogy a szabályozók és egyéb feltételeK állandó és gyakorta visszamenőleges változtatása miatt káros bizonytalanság lép fel, rögtönzésekre kényszerülnek. A vállalatok néha úgy érzik, hogy növekvő önállóságuk uj ellentmondásokkal terhes; magukra hagyatottak a felsőbb irányítást - egyeztetést igénylő ügyekben, de nem kellően önállóak indokolatlan rész-szabályozások és kötelezettségek miatt más, kevésbé fontos kérdésekben. A kerületi PB érzékelte ezeket a kapcsolati hiányokat és ahol tehette igyekezett segíteni. A kerületi PB a beszámolási időszakban a pártszervezeteken keresztül erőteljesen ösztönözte a munkahelyi demokrácia fejlesztését. Elősegítette ezt a pártszervezetek gazdaságszervező tevékenységének fejlődése, a szakszervezetek szerepének növelése és tisztázása, - különösen a bizalmiak és bizalmi testületek súlyának növelése. Figyelmet fordítottak az üzemi demokratikus fórumok hatékony működése, rendszeres tartalmi és módszertani irányítást kaptak a pártszervezetek és a